Fotó: antikvarium.hu
Nyolcvanegy kötet a Jókai Mór összes művei sorozatból – aláírt példány
Hirdetés

Február elején bombaként robbant a hír, miszerint egy négy lapból álló notesztöredéken eddig ismeretlen József Attila kéziratra bukkantak, mely Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész feltételezése szerint akár a költő első Edit-verse is lehet. Mindez szenzáció azért, mert utoljára tizenhét évvel ezelőtt került elő József Attila-vers, és azért is, mert rögtön árverésre is bocsátották. Az antikvarium.hu február 18-án indult online aukcióján már lehetett is licitálni az 1935. március 8-án keltezett következő sorokra:

„Ezért üldögélek
a világban.
Minden pillanat
édes, kellemes
Ezért a szivemen
már nem
sötét dolgok ülnek
Kedvesem mosolygok.”

Alig pár nappal később, február 23-án azonban a kéziratot vissza is vonták az aukcióról, hiszen a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) tartott szemlén, ahol megvizsgálták azt a József Attila Társaság képviselői, a PIM restaurátora és gyűjteményi szakemberei, az antikvarium.hu képviselője, valamint a kéziratról az első szakvéleményt adó Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, kételyek merültek fel hitelességével kapcsolatban. 

Az antikvarium.hu 12. Dedikált könyvek árverése ettől függetlenül több mint kétszáz tétellel, közte számos irodalomtörténeti kuriózummal, bibliofil kiadvánnyal, filmkönyvvel és kordokumentummal, továbbá seregnyi első kiadású, értékes kötettel tovább folytatódott. Minden tétel 1 forintról indult, és a kiadványokra a február 28-ig tartó aukció során ezernél is többen licitáltak az oldalon.

Korábban írtuk

Az online árverés végeredménye azt mutatja, hogy lehet bírálni Jókai Mórt, és lehet, hogy Tóth Krisztina író száműzné Az arany embert a kötelező olvasmányok közül, mégis a szerző által aláírt, a Révai testvéreknél 1894 és 1898 között megjelent „81 kötet a Jókai Mór összes művei sorozatból” lett az aukció legdrágább tétele, mely 2,5 millió forintért talált gazdára. 

A második legnagyobb összeget, kétmillió forintot fizettek Széchenyi Zsigmond Két kecske című vadászirodalmi könyvéért, melyet a gróf barátjának, a magyar Afrika-kutató, zoológus, vadász és író Kittenberger Kálmánnak dedikált. 1,6 millió forintot ért az Egri csillagok kistestvére, Gárdonyi Géza 1899-ben megjelent történelmi kisregénye, A kékszemü Dávidkáné, melynek első kiadását maga az író dedikálta Werner Adolf Vilmos ciszterci szerzetes, irodalomtörténésznek. 

660 ezer forintért kelt el Radnóti Miklós első önálló verseskötete, a kis példányszámban nyomtatott Pogány köszöntő aláírt, számozott példánya, melyben az illusztrátor, Túri-Tauber Vilmos kézjegye is megtalálható. 

Hatszázezer forint lett a végső ára Csinszka, azaz Boncza Berta dedikált verseskötetének, Pilinszky János a Harmadnapon című kötetének aláírt példányáért 425 ezer forintot, míg az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh kiadásában, Floridában megjelent dedikált Wass Albert versekért 220 ezer forintot fizettek. 

Régi tendencia, hogy a sportdedikációk licitje is folyamatosan növekszik, most 570 ezer forintos árával a 13 olimpiai bajnokunk – köztük Puskás Ferenc Hidegkuti Nándor, Székely Éva – aláírásával a Bajnokokról bajnokok című sportösszefoglaló a legfrissebb rekorder.

Az antikvarium.hu árverése ezzel – melynek nem végleges bevétele több tízmillió forint lett –  minden idők legsikeresebb dedikált aukciójává lépett elő.