A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át rekordszámú, 1350 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A busójáráson 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan programra várják az érdeklődőket.
    
A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokácbál, busó lakodalmas, koncert és maszkfaragó foglalkozások – közölték a szervezők az MTI-vel.
    
Az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára felkerült népszokás idei rendezvényein 49 busócsoport 1350 busója és egyéb maskarása vesz részt, a kiemelt rendezvényekre legalább 80-100 ezer látogatót várnak.
    
A látogatók tájékozódását idén is okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti. Az először a tavalyelőtti busójáráson használt applikáció a http://mohacsapp.hu/ honlapon érhető el.
    
Az alkalmazás napi bontásban tartalmazza a rendezvénysorozat összes programját, navigációs részlege segít a látogatóknak a helyszínek megközelítésében és megjeleníti a használója közelében található programokat is.
    
A MÁV-Start Zrt. közvetlen vonatokat indít Pécsről a mohácsi busójárásra – írta MTI-hez eljuttatott közleményében a vasúttársaság. A Pécsről Villány felé induló vonatok február 10-én és 11-én – hosszabb útvonalon – Mohácsig közlekednek és onnan is térnek vissza Pécsre. A baranyai megyeszékhelyről 6:55-kor, 11:10-kor, 15:10-kor és 17:10-kor, Mohácsról vissza pedig 11:24-kor, 15:24-kor, 17:24-kor és 19:24-kor indulnak a járatok – ismertette a tájékoztató. 
    
A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a mohácsi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. 
    
Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
    
Az idei rendezvény részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu oldalon olvasható.

(MTI)