Fotó: MTVA/Sajtóosztály

Ma este rendezik A Dal 2017 második elődöntőjét: a Duna és a Duna World csatornán 19.30-tól élőben látható show-ból négyen jutnak be a február 18-i döntőbe. A mai extra fellépő Rúzsa Magdi, az adás során adják át A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díjat.

A közmédiában látható válogatóverseny második elődöntőjében kilenc előadó lép színpadra. A Kállay Saunders Band a 17 című dalt adja elő, a Leander Kills az Élet című számot, a Mrs Columbo a Frozen Kinget, a Peet Project a Kill Your Monstert, a Roma Soul a Nyitva a házat, Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi a Hosszú időket, Zävodi + Berkes Olivér a #háttérzajt, Benji a Karcok című dalt, Szabó Ádám pedig a Togethert.

A mai elődöntő vendégfellépője Rúzsa Magdi, aki éppen tíz évvel ezelőtt, 2007-ben Magyarország képviseletében részt vett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon, és Unsubstantial Blues (Aprócska blues) című dalával a 9. helyen végzett.

A mai műsorban hirdetik ki, ki kapja A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díjat. Az elismerést a műsor történetében másodszor adják át, a győztesről a közönség és a szakmai zsűri dönt.

A verseny ötödik zsűritagja idén is a közönség; szavazni A Dal 2017 applikációval a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül vagy sms-ben lehet. A produkciókra leadott voksokat összesítik, átlagolják és hozzáadják a négy zsűritag pontjaihoz. Ez alapján három dal és előadó kerül a döntőbe, emellett a közönség további egy számot továbbjuttathat kedvenc produkciója kódjának beküldésével.

A Dal 2017 február 10-i és 11-i elődöntőjéből összesen nyolc produkció jut a február 18-i fináléba, ahol kiderül, ki képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között Kijevben.

A Dal – Kulissza című műsor közvetlenül a dalválasztó show után lesz este a Dunán. A műsorban Sipos Dávid Günther, a Petőfi Rádió műsorvezetője beszélget a versenyzőkkel, zsűritagokkal, korábbi nyertesekkel.

MTI