A nemzeti ünnep alkalmából Mága Zoltán hegedűművész kedd este, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren tartja 100 templomi jótékonysági koncertsorozatának díszelőadását, a bevételt karitatív célokra ajánlják fel.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Mága Zoltán már második alkalommal rendezi meg egyedülálló, összesen 100 állomásból álló jótékonysági koncertjét – ismertették. A tájékoztatás szerint az első ökumenikus karitatív missziót 2009. augusztus 18-án a Szent István-bazilikából indította útjára, és a 100. jubileumi előadást pedig két évvel később tartotta a bazilika előtt. „A misszió során Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, és Magyarország legnagyobb templomaiban és zsinagógáiban sok tízezer ember vett részt koncertjein, és több mint százmillió forint adományt gyűjtöttek össze és juttattak el a rászorulóknak. A koncertsorozattal segítséget nyújtottak a hátrányos helyzetben élőknek, a nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak” – írták.

A közlemény szerint Mága Zoltán az újabb „100 templomi ökumenikus jótékonysági misszióját” Marosvásárhelyen, 2018. március 19-én indította útjára azzal a céllal, hogy a teljes Kárpát-medencét bejárva, Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország katolikus, református és evangélikus templomaiban, zsinagógáiban tartandó koncertjeivel a hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, rászoruló embertársainknak és közösségeknek segítséget nyújthasson. A koncertkörút előadásain több mint tizenötezer ember vett részt, és majdnem 15 millió forintot gyűjtve tudtak segítséget nyújtani gyógyulásra váró gyermeknek, felnőtteknek, valamint kórházaknak, hátrányos helyzetű gyermekeknek, árváknak, de templomok felújításához is hozzájárultak – közölték.

A Szent István téren tartandó keddi rendezvényre mintegy 10 ezer embert várnak – jelezték a szervezők. Az ünnepi gálán a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretében közreműködik: Sümegi Eszter operaénekes, Komlósi Ildikó operaénekes, Bonnyai Apolka zongoraművész, Georgina von Benza operaénekes, Kiss B. Atilla operaénekes, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Hegedűs Endre zongoraművész, a Csillagszemű Táncegyüttes, valamint a több mint száz tagú erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és magyarországi gyermekek kórusa – ismertették.

A tájékoztatás szerint a díszelőadás teljes bevételét Mága Zoltán jótékony célra ajánlja fel: egyrészt kiegészíti a súlyos betegséggel küzdő Tóth Róbert ifjúsági Európa-bajnok és többszörös magyar bajnok kajakozó életmentő külföldi orvosi műtétjéhez hiányzó összeget és az elmúlt évekhez hasonlóan a hátrányos helyzetű gyermek tanulását segítve idén is 1000 iskolás számára ad át iskolatáskát és tanszereket. A koncert bevételének nagyobb részét pedig Kárpátalja legnagyobb magyarlakta községében, a magyar többségű Nagydobrony településen 2018. július 15-én hajnalban, feltehetően szándékos gyújtogatás miatt leégett református imaház és a hozzá tartozó óvoda teljes felújítására fordítja – olvasható a közleményben.

Mága Zoltán a templomi koncertsorozatának további állomásain is szervez majd gyűjtést az épület helyreállításáért annak reményében, hogy mind az imaház, mind pedig az óvoda újjáépítése rövid időn belül elkezdődhet – tették hozzá. Mága Zoltán azt is felajánlotta, hogy meghívja a nagydobronyi óvodájukat elvesztett kisgyermekeket a gálakoncertre és az utaztatásukat is biztosítja – olvasható a közleményben.