Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A karitatív koncertsorozatot Mága Zoltán tavaly márciusban Marosvásárhelyről indította. Missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni akarja. Az első száz templomi koncert után több száz millió forint segítséget tudtak biztosítani magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Mint írták, a szeptember 12-én induló második turnén több mint ezer művész lép fel a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és Kamarazenekar kíséretében. A koncertekre a belépés díjtalan. A második misszió minden egyes állomásán összegyűlt adományokat teljes egészében rászorulók kapják, így újra több száz család kaphat segítséget.

A turné idei díszelőadása, amely augusztus 23-án volt Budapesten a Szent István bazilika előtti téren, a nemzeti egységet és összetartozást példázta. Az est díszvendége Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt, a rendezvényen cigány és magyar gyerekek iskolakezdési adományt vehettek át Kozma Imrétől, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójától és Mága Zoltántól. Szintén ekkor adták át a fiatalon elhunyt Mátyás Balázs rendőr őrnagy emlékére létrejött Szolgálat Teljesítés Közben Alapítvány javára szánt támogatást.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával szeptember 12-én Mádon folytatódik a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat. Mága Zoltán szeptemberben Tokajban, Etyeken, Üllőn, Cegléden, Baján, Abaújszántón, Nagykanizsán, Békésen, Hevesen, Budapesten, Földeákon, Mezőhegyesen, Oroszlányban, Gyulán, Egerben, Mezőkövesden, Dunaújvárosban, Békéscsabán, Tiszafüreden, Karcagon és Sárospatakon, októberben Szombathelyen, Fóton, Miskolcon, Komlón, Pécsett, Budapesten, Nyíregyházán, Sümegen, Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Szolnokon, majd a Vajdaságban játszik. A hegedűművész erdélyi turnéja október 28-tól november 7-ig tart, novemberben még Tasson, Dömsödön, Szabadszálláson és Komáromban is fellép.