Hirdetés

2014 tavaszán kaptunk először ízelítőt a Makláry Galériában a Magyar Párizsból, amikor is válogatott kiállítást rendeztek a háború utáni Franciaországban élő, de magyar absztrakt művészek, köztük Reigl Judit, Csernus Tibor, Hantaï Simon, Fiedler Ferenc és Rozsda Endre alkotásaiból. A sorozat még ugyanebben az évben egy grafikai bemutatóval folytatódott, majd a galéria az elkövetkező években is hol egyéni, hol csoportos tárlatokkal, de gondoskodott arról, hogy magyar-francia művészeink folyamatosan benne legyenek ne csak a nemzetközi, de a hazai köztudatban is.

A június végétől július 30-ig látogatható Magyar Párizs III. tárlaton ezúttal különleges szobrokat mutat be a Falk Miksa utcai galéria az École de Paris olyan kiemelkedő tagjaitól, mint Miklós Gusztáv, Csáky József, Beöthy István, Anton Prinner, Sylvester Katalin, Victor Román és Szabó László. A fa és bronz technikával készült alkotások jellemzően a 20. század eleji avantgárd irányzatok főleg a szürrealizmus, a kubizmus, majd később az art deco és az absztrakt stílus jegyeit hordozzák magukban. Jellemző, hogy miközben a hazai közönség most először találkozhat ezekkel az egyedülálló munkákkal, többet közülük már olyan neves nemzetközi múzeumokban, mint például a párizsi Pompidou-központ, a Rodin Múzeum, a Musée National d’ Art Moderne, vagy a New York-i Metropolitan Múzeum is kiállítottak.

A tárlat kiemelkedő alkotása mások mellett Anton Prinner Fáraónő szobra, illetve Csáky József Fej című kubista alkotása. Csáky, akinek art déco Fej című kvarc szobra 925 500 eurós áron kelt el a Sotheby’s 2017-es árverésén, 1908-ban érkezett Párizsba. A szintén Szegedről származó Brummer József vette pártfogásába, aki a francia modernizmus világába is bevezette, de szintén ő volt az, akinek megbízására afrikai szobrokat kezdett el másolni. Bár korai kubista alkotásainak zöme elveszett, mégis kubista szobrászat úttörőjeként vonult be a művészet történetébe. Szintén érdemes megemlíteni Beöthy István Kozák tánc című bronzszobrát, illetve kihagyhatatlanok Sylvester Katalin balsafából faragott, textilt és színes krepp papírt is felhasználó, színesre festett szobrai, egyszerre groteszk, ugyanakkor elgondolkodtató emberfigurái is.

A kiállítás megtekintése ingyenes kiállítás, de előzetes regisztrációhoz kötött. A bejelentkezést a kmfagallery@gmail.com e-mail címre várják.

Korábban írtuk