Magyarok a horvátok életében
Több mint nyolcszáz éven át élt együtt szoros politikai, gazdasági és kulturális viszonyban a horvát és a magyar nép. Erre a korszakra emlékezik a Magyar Nemzeti Múzeum nemrég megnyílt kiállítása, amely az Ars et virtus címet viseli, és amelyet a zágrábi Galerija Klovićevi dvorival közösen rendezett. Nemcsak múltidézés ez a tárlat, de talán üzenet is, a jövőre nézve.
A modern történettudomány hosszú időn keresztül csak a magyar és a horvát elit ellentéteire koncentrált, a két ország államközösségének gyümölcsei alig-alig kerültek szóba. A Magyar Nemzeti Múzeumban nemrég megnyitott kiállítás viszont épp a két nép kulturális, keresztényi rokonságát igyekszik a látogatók elé tárni. M. Lovas Krisztina történész és muzeológus, a tárlat egyik kurátora szerint „érdemes alaposabban megismerni a két egykori társország sokrétű kapcsolatait, hiszen ma is együtt élünk, ha nem is közös hazában, de közös szellemi-kulturális térben, ahol mindig segíthetjük, gazdagíthatjuk egymást”.
Az Árpádok uralma
A horvátok több dologban is megelőzték a magyarokat. Ők a VII. századra teszik saját honfoglalásuk idejét, akkor érkeztek jelenlegi hazájukba Krakkó környékéről. Az első keresztény kolostorukat 852-ben alapították, és 925-ben tették le az egységes, szervezett állam alapjait. Ha belép az ember a tárlat első termébe, Celestin Medović nagy méretű festményével találja szemben magát. A kép Dmitar Zvonimir horvát király és Árpád-házi Ilona 1063 körüli eljegyzését ábrázolja. Ez volt az a pillanat, amikor a magyarok beléptek a horvátok életébe. A fejedelmi frigyből gyermek nem született. Ami ezután következett, arról Sokcsevits Dénes történész így igazítja el a látogatót a kiállítás katalógusában: „Zvonimir halála után két évvel teljesen kihalt a horvát uralkodóház, és az Árpádok rokoni alapon jogot formáltak a horvát trónra. Szent László 1091-ben először még csupán unokaöccsét, Álmost helyezte a tengermelléki horvát állam élére, de a Dráva–Száva közötti, később Szlavóniának nevezett területen tartósan berendezkedett, és a zágrábi püspökség létrehozásával megalapozta a mai horvát főváros fejlődését. László utóda, Könyves Kálmán szilárdította meg az Árpádok uralmát a horvát trónon, aki 1102-ben Horvátország és Dalmácia királyává koronáztatta magát.” A történész szavai szerint ez volt a magyar–horvát államközösség kezdete, amely Európa históriájának leghosszabb, legsikeresebb, legbékésebb állami együttélésének bizonyult.
A tárlaton Oton Iveković ugyancsak nagy méretű festménye ábrázolja azt a pillanatot, amikor az új király, azaz Könyves Kálmán és a horvát főurak békecsókot váltanak. Kálmán felvilágosult politikát folytatott, a két nép együttélésének gyümölcsöző szakasza egészen 1848–49-ig tartott. Kálmán gyűrűje is látható a kiállításon, Szarvaskőn került elő még a XIX. században, de csak 2004-ben ajándékozták a magyar államnak az egykori szarvaskői gazdatiszt, Sedlmayr Ernő leszármazottai.
Szent Simeon ereklyetartó szekrényének másolata
Oton Iveković: Horvát főurak békecsókot váltanak Könyves Kálmán királlyal 1102-ben
Niccolò Fiorentino műhelye: Triptichon, Madonna a gyermekkel Szent Jeromos és Szent László alakjával
Nautilusserleg a Zrínyi család tulajdonából
Mato Celestin Medović: Zvonimir király eljegyzése, 1907
Müllerné Lovas Krisztina, a kiállítás egyik kurátora Giovanni Dalmata puttószobrával
Johannes Fiorentinus: a szegedi Baratin Lukács püspök sírkövének töredekei
Ismeretlen mester: Szent László király ereklyetartója es a pálosok monstranciája
Gian Francesco da Tolmezzo: Keresztre feszítés Szent István, László és Imre alakjával
Francesco Spagna ezüstműves: Szent István király ereklyetartó mellszobra
Visszatért Zrínyi sisakja
Nagy méretű, tekintetet vonzó darabja a kiállításnak Szent Simeon ereklyetartó szarkofágja. Lenyűgöző ötvösmunka, amelyen a domborművek Magyarország és Dalmácia szoros kapcsolatát, de a királyt, Nagy Lajost, valamint lányait, Katalint, Máriát és Hedviget is ábrázolják. A szarkofág eredetije a XIV. század végén készült. Egy másik, ugyancsak díszes és míves ereklyetartó Szent István mellszobra. Ebben a magyar államalapító tenyérnyi homlokcsontdarabját őrzik, amely egyébként a XII. század végén jutott a zágrábi székesegyház birtokába. Szent László alapította a zágrábi főegyházmegyét 1093-ban, magát a székesegyházat pedig Szent Istvánnak szenteltette. A horvátok körében évszázadokon át élt a magyar szent királyok tisztelete. Ez a mellszobor 1635-ben készült.
Látható a tárlaton Giovanni Dalmata két alkotása, egy puttó Horvátországból és egy puttófej Visegrádról. Dalmata Trogirban született, dolgozott Mátyás király udvarában is, mondja M. Lovas Krisztina. Tudni kell, hogy a reneszánsz kultúra Itálián kívül a magyaroknál és a horvátoknál emelkedett a legmagasabb szintre a korabeli Európában.
A kiállítás egyik szenzációja annak a Szegedről származó Baratin Lukácsnak a síremléke, aki 1500 és 1510 között vezette a zágrábi püspökséget. A síremlék bizonyos darabjai eddig is megvoltak, a zöm viszont csak a 2020-as zágrábi földrengés során került elő.
Magától értetődik, hogy a kiállítás rendkívüli figyelmet szentel a Zrínyi családnak. És általában is a kettős identitású arisztokratacsaládoknak, amelyek jelentős szerepet vittek az államközösség közigazgatási, gazdasági és kulturális életében. A sok tárgyi emlék, illetve festmény közül kiemelkedik Zrínyi Miklós csodálatosan megmunkált sisakja és szablyája. A sisak török eredetű hadizsákmány, erről árulkodnak finom, keleties díszítései is, csak a tollforgót tetette rá utólag Zrínyi Miklós. M. Lovas Krisztina szerint pont 125 éve annak, hogy ezt a sisakot utoljára láthatta a magyar közönség, mert az 1896-os millenniumi ünnepségek óta nem járt nálunk. Azon a bizonyos ünnepségsorozaton egyébként négy pavilont is állítottak a horvátok.
Az államközösségben nagyfokú autonómiát élveztek a horvátok, saját közigazgatással, oktatásüggyel, igazságüggyel. A horvát bánt azonban a mindenkori magyar király nevezte ki, és a társállamnak bevételei 55 százalékát kellett beszolgáltatnia a közösbe. Persze minderről – vagyis a kifejlett autonóm formáról és társállami státusról csak az 1868-as horvát–magyar kiegyezés után beszélhetünk. A kiállítás egyik festményén Ferenc József látható, az egyezmény szövegével a kezében.
A kiegyezésre az 1848–49-es szabadságharc küzdelmei után volt szükség, amely megtörte a több évszázados együttműködést. Akkor a horvát elit, élén Josip Jelačić bánnal, a Habsburg-ház mellé állt, sőt, katonailag meg is támadta Magyarországot. A horvát nagyurak elődeik Könyves Kálmánnal kötött szerződésére, a 1102-es Pacta conventára hivatkoztak, hangsúlyozva, hogy ők akkor a közös királynak fogadtak hűséget, és nem a magyar államnak. A közös uralkodó pedig előbb I. Ferdinánd, majd Ferenc József volt 1848-ban.
Gavallér magyarok
Érdekes része a tárlatnak az a néhány festmény, amely a magyar Munkácsy Mihály, illetve a horvát Vlaho Bukovac munkája. Mindkettejük életpályája csikorgó szegénysorból indult, és a világhírnévig ívelt. Egy kis zongoramuzsika is hallható a tárlaton. Pejácsevich Dóra horvát–magyar grófnő posztromantikus művei szólnak. Ő volt a horvátok első zeneszerzőnője, fiatalon halt meg 1923-ban. Összesen 104 kompozíciót hagyott maga után, etűdöket és szimfóniákat egyaránt.
A kultúra terepét érintik azok, a főleg korabeli fotókból álló tablók is, ahol a régi Fiume elevenedik meg. A kiegyezés után ez a város önálló tartomány volt, magyar vezetéssel, de sok-sok horvát és olasz lakossal. Fiumét a magyar építészek vették gondjaikba annak idején, a város fénykorában ott volt Európa tíz legforgalmasabb kikötője között. Itt emelt magának díszes épületet az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság is, amely több mint hatszáz járatot közlekedtetett.
Az államközösség az első világháború végéig, 1918-ig állt fenn. Különösen a XIX. században erősödött meg a nemzeti öntudatra ébredő horvát értelmiség körében az a mozgalom, amely Horvátország függetlenségéért szállt síkra. Stjepan Radić volt az egyik vezéralakjuk, aki egy ízben magyar zászlót is égetett. Aztán azt írta 1928-ban, amikor Horvátországot már a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság részévé tették a világháborúban győztes hatalmak, hogy a magyarok mindig gavallérosan bántak a horvátokkal, de most pokol az életük…
Itt az idő újra egymás felé fordulni, van erő ebben a régi szövetségben.