A Széchenyi István Egyetem hallgatói ma délután adták át a város vezetésének a saját maguk által elkészített Országgyűlési Határozati Javaslatot, amelyben arra kérik a Magyar Országgyűlés elnökét, hogy az Országgyűlés hozza létre a „Magyarország Egyetemi Fővárosa” kitüntető vándordíjat és ezt elsőként adományozza oda Győrnek. A hallgatók szerint a Magyarország Egyetemi Fővárosa díjat olyan felsőoktatási intézménnyel rendelkező város kaphatja meg, amely kiemelkedő szerepet játszik az ország szellemi fejlődésének, kulturális-, sportéletében és gazdasági érdekeinek előmozdításában, illetve nemzetközi tekintetben is kimagasló felsőoktatási tevékenységet végez. Az egyetemisták által készített dokumentum 13 pontban indokolja azt, hogy miért Győr a legalkalmasabb a díj alapítására és elsőként való megszerzésére.

A hallgatók kultikus helyére, a Bridge Csónakházba érkezett ma délután 13 órakor, dr. Szekeres Tamás, az egyetem rektora, dr. Ottófi Rudolf, Győr város alpolgármestere és dr. Medgyasszay László országgyűlési képviselő is. A körülbelül 150 hallgató itt adta át részükre a Határozati Javaslatot. Valamennyien üdvözölték a hallgatói kezdeményezést, és dr. Medgyasszay László ígéretet tett arra, hogy minden segítséget megad az intézménynek és a szünet után beterjeszti a javaslatot.

Dr. Szekeres Tamás, az SZE-Győr rektora elmondta, örömmel támogatja a hallgatók kezdeményezését: „Ez a cím nem csak az egyetemnek, de a város számára is presztízsértékkel bír. Úgy látjuk, Magyarországon Győr tett és tesz a legtöbbet a felsőoktatásáért. Egyöntetűen kiállt az egyetemmé válás mellett. Az intézmény megalakulása és Győrbe költözése óta, példamutató módon, támogatja azt. Összegben kifejezve ez sok milliárd forint pénzbeli, lakhatási és egyéb támogatást jelent. Győr polgármestere több megnyilatkozásában hangsúlyozta, hogy a város jövőjét az egyetem és a kutatás-fejlesztés határozza meg. Győr kiemelkedően jó gazdasági potenciállal rendelkezik, világszínvonalú iparával való együttműködés egyedülálló kihívás az Egyetem számára. Kutató-fejlesztő tevékenységével és a hallgatók igényes felkészítésével méltó partnere a város és a térség vállalatainak.”

A határozati javaslatok átadása után a körülbelül 150 egyetemista 100 db palackpostát indított a Dunán a fővárosba. A palackokban a dokumentumot küldték el Budapestre. „Ha úgy tetszik, ez egy szimbolikus üzenet a fővárosiaknak, hogy hahó, most jövünk mi, mi leszünk Magyarország első Egyetemi Fővárosa. Igyekezzetek utolérni bennünket!” – mondta Rákos Petra, a hallgatói delegáció szóvivője, aki reméli, hogy a többi intézmény játékosként üdvözli kezdeményezésüket, és kihívásnak értelmezi azt. „Vándordíjról van szó, bármelyik intézmény elhódíthatja majd tőlünk, mi pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne sikerüljön.” – mondta a hallgató.

A „Magyarország Egyetemi Fővárosa” kitüntető díjat minden páros évben, november 10-én, a Tudomány Világnapján adnák át.