Már nincs véleménymonopólium
Még mindig meglehetősen szélesre nyílik az olló az úgynevezett hivatalos „elit” kultúra és a társadalom igényei között. A belterjes körök mintha teljesen más világban élnének és tevékenykednének, művészetük gyakran nem találkozik a társadalom gondolkodásával, elképzeléseivel – mondta a Demokratának Bán János író, újságíró, a közmédia kulturális adójának új programigazgatója. Úgy látja, végre meg kell fogalmazni a nemzeti történelemszemléletet, és nem kell félni az érveken alapuló vitától.
– Évek óta szorgalmazza a nagyszabású történelmi filmek készítését. Mostantól sorozatban számíthatunk ezekre?
– A játékfilmek megrendelése a Magyar Nemzeti Filmintézet joga és lehetősége. A közmédia ellenben szorgalmazhatja olyan tartalmak gyártását, amelyek az ismeretterjesztés hiányosságait hivatottak pótolni. Például olyan történelmi dokumentumfilmekét, dokumentum-játékfilmekét, amelyek nagyon hiányoznak a palettáról. Az M5 csatornának többek között az ismeretterjesztés is feladata, ezért törekedni fogunk rá, hogy a magyar történelem fehér foltjait vagy vitatott korszakait, eseményeit, személyiségeit tudományos megalapozottsággal, érdekes, izgalmas formában bemutassuk vagy akár értelmes, érveken alapuló vitákat kezdeményezzünk. Hiszek abban, hogy a történelem korszerű feldolgozása, múltunk sokoldalú bemutatása erősítheti a nemzeti identitást.
– Ebben főszerepe lehetne a filmeknek?
– Külön kell választani a játékfilmes világot a dokumentarista alkotásoktól. Előbbi fikciós műfaj, aminek óriási szerepe van, hiszen akár tetszik, akár nem, az emberek többsége nem a szakirodalomból, hanem a filmekből, tévésorozatokból szerzi történelmi ismeretei java részét. Máig az Egri csillagok minden idők legnézettebb magyar filmje, ezért is felfoghatatlan, hogy a magyar filmipar évtizedekig elhanyagolta ezt a területet. De legalább ilyen fontos a közérthető ismeretterjesztés, ami történhet korszerű, izgalmas, élményszerű módszerekkel. Számítógépes animációkkal, a fiatalok számára alapvető eszközökkel ma már életre lehet kelteni régi korok csatáit, hitelesen ábrázolható egy-egy valamikori vár a maga teljes épségében, vagy bemutathatók a fontos hadjáratok. Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, ezeket a kommunikációs formákat a világon mindenütt jó hatásfokkal alkalmazzák.
– Ha jól értjük, ez a manapság sokat emlegetett soft power.
– A szomszédos országok jelentős részének közmédiája rendkívüli tudatossággal készít olyan történelmi dokumentumjátékfilm-sorozatokat, amelyek nem csak a hazai közönségnek szólnak, hanem a Netflixen, a Viasat Historyn és más csatornákon keresztül a nemzetközi térben is sikerrel forgalmazzák őket. Ez országimázs szempontjából is kézenfekvő lehetőség. Ezen alkotások segítségével el tudnak mondani valamit magukról, a történelmükről. A törökök angol nyelven forgattak egy dokumentumjátékfilm-sorozatot II. Mehmed szultánról, Hunyadi nagy ellenfeléről. De említhetném a lengyeleket is, vagy bármely velünk együtt élő népet. Minden ilyesfajta ismeretterjesztő, de egyben szórakoztató tartalom kiemelkedően fontos lehetőség, rajtuk keresztül egy-egy ország megértetheti magát a világgal. Ne feledjük, hogy egy nemzet, ország mai politikáját, gondolkodásmódját sokkal érthetőbbé teheti, ha ismerjük a történelmét, az események előzményeit. Az online térben is sok ilyen professzionális külföldi alkotással találkozhatunk. Nem látom, mi akadálya lenne, hogy a magyar televíziózás, filmgyártás is ráálljon erre a pályára. Fontos ugyanakkor, hogy mindez látványvilágában, megközelítésében, közlésmódjában ne avítt, hanem korszerű és izgalmas legyen, meg tudja szólítani a fiatalokat.
– Mi lehet az oka, hogy mindmáig nem készült nagyszabású film például a pozsonyi csatáról, a Rongyos Gárda diadaláról vagy a Mecseki Láthatatlanok hőstetteiről?
– A sok évtizednyi marxista történelemszemléletet a hegemóniájába máig foggal-körömmel kapaszkodó liberális történelemszemlélet követte, és ezeknek nem igazán állt érdekében, hogy a nemzettudat erősítését szolgáló művek kerüljenek a közönség elé. Néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve történelmünk depresszív, lehangoló korszakai álltak a középpontban. Az inkább negatív megközelítés, az örökvesztes-lét hangsúlyozása azonban óhatatlanul torzulásokhoz vezet. Szerintem ennél sokkal kiegyensúlyozottabb látásmódra van szükség. Természetesen ez nem azt jelenti, mint ahogy sokan azonnal megpróbálják hibásan lefordítani, hogy kizárólag a dicsőséges korszakok mítoszteremtő adaptációjára lenne szükség. De az abszurd, hogy egy ilyen gazdag történelmű nemzet oly keveset tudjon gyermekeinek felmutatni mozgóképes területen nagyszerű múltja évszázadaiból. Traumáink, tragédiáink feldolgozása is igen egyoldalú; most, Trianon századik évfordulóján döbbentek rá sokan, hogy alig van olyan filmes, televíziós feldolgozása a témának, amit ilyenkor például vetíteni lehetne. Évtizedeken át szőnyeg alá söpört kérdésről van szó, és legyünk őszinték, ilyen kibeszéletlen, feldolgozatlan témából akad még bőven. Mellesleg ez az alapvetően a patriotizmusban is ellenséget látó negatív szemlélet képes volt a kimondottan dicsőséges korszakainkat is kudarcok sorozataként láttatni. Épp ideje a hangsúlyváltásnak. Nincs egyféle történelemszemlélet, az említett felfogással szemben meg kell végre fogalmazni a nemzeti történelemszemléletet, ami nem vágyálmokra, legendákra épül, hanem tudományos alapon állíthat fel életképes alternatívákat. Legalább ilyen fontos lenne, ha az eltérő nézőpontok nyíltan vitatkoznának. Elfogadhatatlan az a felfogás, amely önmagán kívül nem tűr meg semmi más gondolkodásmódot, és ha ilyen felbukkan, szakmailag sarlatánságnak, erkölcsileg és politikailag pedig szélsőségesnek bélyegzi, mellőzve minden konkrétumot. 2020 van, Magyarországon már nincs véleménymonopólium.
– Vagyis demokratizálni kell a kultúrát. Milyen szerepe lehet ebben az M5 adónak?
– A csatornát 2016-ban a semmiből kellett létrehozni. Elődeim és a kollégáim heroikus munkát végeztek, és kitűnő alapokat raktak le. Az Ez itt a kérdés című műsor például nagyon izgalmas vitáknak ad teret. Ez a jó út. Az a célom, hogy az M5 csatorna gerjessze, kezdeményezze, ha kell, tematizálja mindazt, amiről eddig beszéltünk. Nemcsak programokat kell ajánlani, hanem reflektálni is kell rájuk. Bátran, de mindig szakmai alapon, érvekkel méltatni vagy éppen kritikával illetni valamely kulturális produktumot. Azt szeretnénk, ha az alkotók, a kritikusok vagy épp a történettudomány képviselői szemtől szemben sorakoztatnák fel az érveiket. Csak ez visz előre, nem a belterjes dohogás.
– Mindez azonban mit sem ér, ha az M5 a széles közvélemény számára szinte láthatatlan. Hogyan kívánja láthatóvá, akár interaktívvá tenni a csatornát?
– Ez valóban nagy kihívás. Ezért is szeretném eseménykövetőből kezdeményező, tematizáló csatornává alakítani az M5-öt. Ebben megkerülhetetlenek az online tér eszközei. De van még valami: sajnálatos módon egyre szélesebbre nyílik az úgynevezett hivatalos kultúra és a társadalom igényei közötti olló. Néha úgy tűnik, mintha a kissé belterjes irodalmi, színházi és egyéb kulturális körök egy teljesen más világban élnének és tevékenykednének, és ezért a művészetük nem mindig találkozik a társadalom többségének gondolkodásával, elképzeléseivel. Létrejöhetnek művészileg bármilyen magas színvonalú produkciók, ha nincs kapcsolatuk a közönséggel. Jókai, Mikszáth, Gárdonyi korában az irodalom egyet jelentett a tömeges olvasottsággal, a népszerűséggel. Az alkotók látásmódja mellett számunkra nagyon fontos szempont a közönség véleménye is.
– Erre azt szokták mondani, hogy persze, mert a mucsai bugrisok csak a lesajnált lektűrt eszik…
– Talán ennél bonyolultabb a helyzet. A lesajnálás esetenként a sikertelenség, a tévedés kísérőjelensége, néha még némi gőggel is keveredve. Ha egy kiváló írónak kevés az olvasója, vagy egy modern képzőművészt nem ért a széles közönség, az jelentheti azt, hogy a társadalom még nem érett meg az illető nagyságára, de horribile dictu azt is, hogy amit az alkotó letesz az asztalra, valójában érdektelen. Ha egy szerzőt sokan olvasnak, az még nem biztos, hogy magas színvonalat jelent, ettől függetlenül hatással van az olvasóközönségre. Ez értékelendő teljesítmény. Érdemes odafigyelni a közönség véleményére, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő a közönség. Tagjai olvassák, nézik, hallgatják a műveket. Végső soron a publikum pénzéből él a népszerű és a népszerűtlen alkotó is. Nekem semmi bajom azzal, ha egy művészt nem érdekel a közönség véleménye, hisz ez szíve joga, de az M5 szeretne nagyobb teret szentelni azon alkotóknak is, akik folyamatosan figyelnek olvasóik, nézőik, hallgatóik véleményére.