A megállapodás szerint a plusz forrásból 400 millió Ft-ot eredményességi alapú sportági szakmai támogatásra, 90 millió Ft-ot pedig központi edzőtáborok finanszírozására fordítanak. A fennmaradt 210 millió Forintból 60 milliót a Bay Béla edzői ösztöndíj program kiegészítésére, 50 milliót sportegészségügyi és sporttudományos támogatásokra (beleértve a doppingellenes küzdelmet is), 40 milliót a Gerevich versenyzői ösztöndíj program kiegészítésére, 3-szor 20 milliót pedig az előző olimpiákra nem kvalifikált, „kis” sportágak alaptámogatására, Paralimpiai felkészülésre, valamint az Ifjúsági Olimpia megnövekedett költségeinek finanszírozására – és tartalék képzésére – használnak fel.

A találkozón megállapodás született arról is, hogy a Mező Ferenc Közalapítvány megszűnésével az alapítvány feladatait a MOB veszi át. A MOB a hozzá forduló, rászoruló olimpikonokat eddig is segítette, így nem ismeretlen számára a segélyezési tevékenység.

Lukács Zsuzsanna kabinetfőnök tájékoztatta a MOB képviselőit, hogy a sportcélú támogatások felhasználásáról szóló támogatási rendeletet a Sport Államtitkárság módosította annak érdekében, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a részére biztosított támogatást továbbadhassa a szövetségek részére. Ennek megfelelően az államtitkárság és a MOB a szerződést augusztus 4-én aláírta, az összeg átutalása 5-én megtörtént, így a pénteki nap folyamán az megjelenik a MOB számláján, lehetővé téve a szövetségek részére történő azonnali továbbadást.