„Megfogott minket Makovecz Imre kivételes személyisége”

A mintegy négy évtizeddel ezelőtt, 1985-ben megrendezett Magyar Élő Építészet kiállításra emlékezik a Makovecz Imre Alapítvány rendezvénysorozata, melyen akkor kezdő építészekkel és építészhallgatókkal Makovecz Imrének először nyílt lehetősége szélesebb közönség előtt bemutatni a magyar szerves építészetet. Makovecz Imre akkor 14 kérdést tett fel tanítványainak, akiknek válaszait lejegyezték a Magyar Élő Építészet 1985 című kiadványban.

– A modor és a stílus változott legfeljebb, az alapállás ugyanaz – mondta ifjúkori válaszaira reflektálva Turi Attila Kossuth-díjas építész a sorozat újabb, hétfői estjén a Makovecz Központban, azaz Makovecz Imre egykori családi házában. A tavaly a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökévé választott Makovecz-tanítvány úgy jellemezte akkori mondatait, hogy azok „egy ifjú ember heves érzelmei és a világ felé fordulása, tele romantikával”. – Be volt deszkázva az ég, csak néhol szüremkedett át a napsugár – festette le Turi Attila a korabeli viszonyokat. Mint mondta, 1985-ben – amikor még senki sem gondolta, hogy egyszer vége lesz annak a rendszernek – Mesterük, Makovecz Imre, aki akkor már ismert építész volt, „kijárta”, hogy az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon a hazai szerves építészet is megmutathassa magát. Miután a hetvenes évek végén Makovecz Imre elveszítette állását a VÁTI-ban, a Pilisi Parkerdő fogadta be. Ekkoriban „történt valami”, amit Turi Attila sem tudott pontosan megfogalmazni, mindenesetre a visegrádi építésztáborokkal szép lassan összekovácsolódott egy csapat, amelynek tagjait megfogta Makovecz Imre kivételes személyisége, és az az antropozófiai, filozófiai tudás és neveltetés, amellyel őket, fiatalokat maga köré gyűjtötte. Mesterét idézve Turi Attila úgy fogalmazta meg a táborok létrejöttét, hogy „minden fontos dolog valamifajta kétségbeesésből és hiányból fakad”.

És ekkor jött el 1985, és azok a „nem megválaszolható”, egzisztenciális kérdések, melyeket Makovecz Imre a tanítványainak szegezett. Turi Attila a kérdések és a válaszok részletezése helyett úgy foglalta össze a lényeget, hogy az ember beteljesíti-e a sorsát, megfutja-e útját, amiért idekerült a földi világba. Az építész szerint három alapvetés határozza meg életünket, az igazság, a szépség és a jóság. Ezek az ideák sok mással ellentétben még nem lettek teljesen kétségbe vonva, jóllehet relativizálásuk már jó ideje tart.

Turi Attila fényképen mutatta meg első alkotását, egy fahidat, mely ma is áll a visegrádi erdőben. Majd felidézte építészi pályája főbb állomásait, melyet Makovecz Imre munkatársaként kezdett, ma pedig éppen Mestere utódaként tevékenykedik a művészeti akadémia élén. Meghatározó élményként beszélt a sevillai világkiállításról, amikor a „sajátos rendszerváltozás” egyik folyományaként Makoveczet el akarták lehetetleníteni, de ő azt mondta, akkor is megcsinálják.

– Meg is csináltuk – tette hozzá Turi Attila. Nagyobb mérföldkőként emelte ki a 2001-es beregi árvíz utáni újjáépítést, amelynek helyreállítási folyamatát – mint később, a kolontári vörösiszap-katasztrófát követő hasonló újjáépítés során megtudták – hivatalos protokollá tettek a katasztrófavédelemnél. Az újjáépített településekkel kapcsolatban Turi Attila úgy fogalmazott, ha mondjuk csak ötven évig hasonlóan építkeznének egy helyen, így nézne ki a magyar falu az egység értelmében.

Eddigi utolsó emlékezetes munkájaként beszélt a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiáról. A Velencei-tónál lévő létesítményre Turi Attila és építészirodája – amelynek a köznevelési infrastruktúra-fejlesztési programban tervezett tanuszodákkal és tornatermekkel komoly referenciája lett az évek során – úgy kapott megbízást, hogy az előző tervek nyomán már az alapozást is megkezdték a területen. – A legjobb ihlet a határidő – idézte e ponton félig viccesen Makovecz Imrét, ugyanakkor Turi Attila hozzátette: ilyenkor mérlegelni kell, mert túl nagyot nem lehet változtatni, hanem „beavatkozási pontokat” kell keresni, ahol érdemes és kell változtatni. Turi Attila kiemelte, végül ez egy nagyon emlékezetes és jó kimenetelű építkezés volt, mert „nem tudott olyat kérni a kivitelezőtől, amit ne csináltak volna meg” – a végeredmény pedig világviszonylatban is kiemelkedő lett.