Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Trianon címmel nyílt kiállítás Jankovics Marcell munkáiból szerdán Székesfehérváron, a Csók István Képtárban: a grafikusművész közel kétszáz alkotásból álló, grandiózus tárlata 1526-tól 2016 végéig jeleníti meg a magyar történelem eseményeit a trianoni békediktátummal való összefüggéseiket megragadva.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Baán László, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója hangsúlyozta, hogy Jankovics Marcell fantáziája, mesélőkedve és az általa használt vizuális nyelv minden korban a közösségről, a közösségnek szól. Bármit csinált eddigi pályafutása során, abból mindig erős bizonyosság áradt, hogy mégiscsak vannak az embertől elvehetetlen dolgok: identitás, hagyomány, szakralitás – tette hozzá.

A főigazgató rámutatott: a művész régóta keresi „Trianon el nem múló sebének okait és következményeit”. Mostani kiállításához meghökkentő műfajt választott, a politikai karikatúráét, amely a töröktől máig ívelve idézi meg a magyar történelem tragikus időit, annak szereplőit.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kiemelte, hogy Jankovics Marcell kézen fogja a látogatót és végigvezeti a mohácsi vésztől Trianonig, és közben rámutat, hogy szembe kell nézni önmagunkkal. Alkotásai segítenek abban is, hogy „megértsük és újraértelmezzük nemzeti jövőképünket, s képesek legyünk a nemzet határokon átívelő egyesítésével végérvényesen meghaladni Trianont” – hangsúlyozta Szász Jenő.

„Az lenne a legjobb, ha ezt a kiállítást soha nem kellett volna megtartani, azonban a történelem ezt máshogy akarta” – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester.

Megjegyezte, hogy Székesfehérvárnak egykori koronázó városként történelmi felelőssége van, és az önkormányzat érzi ezt a felelősséget. Bejelentette, hogy emlékbizottságot állítottak fel, amelynek segítségével, kiállításon szeretnék bemutatni, miként hatott a trianoni békeszerződés Fejér megyére, azon belül Székesfehérvárra.

Nagy Veronika, a Szent István Király Múzeum igazgatói jogkörben eljáró igazgatóhelyettese szokatlannak nevezte, hogy a művész rajzaiban iróniával, humorral idézi meg Trianont, ugyanakkor „valódi kapaszkodót ad a múlt értelmezéséhez”.

A március 3-áig látogatható tárlatot Tóth Norbert, a kiállítás kurátora nyitotta meg. Mint mondta, hogy Jankovics Marcell kiállítása arról „az ősi szakrális királyságról mesél, amely természete szerint befogadó és hazája az itt élő népeknek, amely évezredeken át vérét adta, hogy védelmezze a keresztény hitet”.

Jankovics Marcell a megnyitón közölte, hogy a Méry Ratio könyvkiadó tulajdonosának unszolására a könyvhétre könyv alakban is megjelennek trianoni rajzai, méghozzá megjegyzésekkel, aláírásokkal.