Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A szervezők közleménye szerint az Érd mellett található Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szervezett fesztiválon mindenki megmutathatja főzőtudományát és részt vehet a főzőversenyen is, amelyre magánszemélyek, cégek és éttermek jelentkezését egyaránt várják. A fesztiválon megválasztják az Év Töltött Káposztáját, napközben pedig sétalovaglás, íjászat, istállólátogatás és állatsimogató is várja az érdeklődőket.

Azt írták, a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve felajánlják adományként rászoruló alapítványoknak.

István Gábor, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ vezetője a közleményben kiemelte, szeretnének példát mutatni, és felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos a közösség ereje a rászorulók és szervezetek támogatásában.

„Szeretnénk, ha nem csak határon innen, de határon túlról is érkeznének versenyzők, honfitársak, hogy közösen mérettessük meg nagymamáink vagy éppen egy jó barátunk receptjét” – tette hozzá István Gábor.

Korábban írtuk

A versenyen való részvétel korlátozott férőhelyes. Bővebb információk az ingyenes programról a www.nemzetkozitoltottkaposztafesztival.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.