Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, a fejlesztés alapkőletétele alkalmából tartott pénteki, várpalotai ünnepségen elmondta, hogy országosan 60 milliárd forintból 19 kastély és 15 vár újul meg, melyek mindegyike vonzó turisztikai célponttá válik.

Mint mondta, a megújult létesítmények a térség gazdasági életét fellendítik, az „ország büszkeségeivé válnak”.

Szavai szerint az a cél, hogy a megújult épületek többségükben önfenntartóan működjenek.

György István, a trianoni békediktátum közelgő évfordulója kapcsán felidézte, hogy 2010-ben teremtődött meg a magyarok kettős állampolgárságának törvényi háttere, mely, mint mondta, fontos lépcsőfoka volt a nemzet megerősödésének és megújulásának. Rámutatott: a kastély megújulása az egész nemzet megújulásának szimbóluma.

Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: megújítják a kastély világítását, korszerűsítik a fűtési trendszert, kicserélik a nyílászárókat, a fejlesztés 463 millió 550 ezer forintból valósul meg.

Hangsúlyozta: a kastély a fejlesztésnek köszönhetően egész évben látogatható lesz, így jelentősen hozzájárul a város turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a Trianon Múzeumban múzeumpedagógiai játékteret, szabadulószobát, zeneszobát és kártyaszobát alakítanak ki, valamint részben vagy egészben megújulnak a kiállítási tartalmak is.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa felidézte: az épületet a Zichy család 1722 és 1725 között emelte barokk stílusban. 1860-ban az épület leégett, ekkor Ybl Miklós tervei alapján építették újjá. A jelenlegi felújítás az épület „fizikai és szellemi rehabilitációját” jelenti – emelte ki.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, Magyarország egyetlen Trianon Múzeumának megújulása nagyon fontos, hiszen a ma élő és a következő nemzedékek is megismerhetik általa a történelmet és azt a tényt, hogy „egy nagy nemzet gyermekei vagyunk”.

Korábban írtuk