Fotó: MTI/Sóki Tamás
Hirdetés

Szekó József (Fidesz-KDNP) a mindössze nyolcmillió forintos önrészt igénylő, fejlesztési forrásból megvalósuló beruházás indokairól elmondta: mivel egy évtizede a szellemi kulturális örökség részét képezi a mohácsi busójárás, az ebből is fakadó, egyre növekvő népszerűsége folyamatosan arra ösztönzi a várost, hogy a télűző népszokást időben és térben is kiterjessze.

Beszámolt arról, hogy a várhatóan részben már a következő busójárásra látható eredményekkel járó építkezések a farsangi időszak legnépszerűbb hazai programjának egyik legforgalmasabb részét, a Deák teret érintik elsősorban, amely teljes megújításon megy keresztül jelenleg.

A rekonstrukció során a többi között kilencezer négyzetméteren térkövekkel burkolt sétautakat, térrészeket alakítanak ki, a tér tengelyében lévő rendezvényterületet a kitelepülő árusok számára közművekkel látják el, a téren álló monumentális Hősi emlékművet felújítják a projekt során, emellett egy leengedett állapotban nézőtérként is funkcionáló vízmedencét alakítanak ki.

Szekó József az MTI-nek a beruházás jelentőségéről azt mondta: Mohácson a rendszerváltozást követően indult köztérfejlesztési programok egyik legnagyobbjának számít a most folyó munka. Az 1930-ban kialakított Deák téren ilyen átfogó fejlesztés annak létrehozása óta, azaz csaknem egy évszázada nem történt – tette hozzá a városvezető.

A polgármester kitért arra, hogy a fejlesztés illeszkedik a mohácsi közterületek felújításával kapcsolatos önkormányzati programba. Felidézte, hogy néhány hete adták át a városban a több mint félmilliárd forintból megújult, 2,5 hektáros zöldfelületű Szepessy parkot is, amelyen új közvilágítási hálózatot, sétautakat, játszóteret is kialakítottak, kerékpártárolókat helyeztek el, futópálya és szabadtéri tornapálya jött létre.