Hirdetés

Az önmaga által a hazai jazz „kívülállójának” nyilvánított kitűnő zongorista két éve megjelent, The Outsider című lemeze után újabb albummal lepte meg az akusztikus zongoratrió kedvelőit. A tíz dalból hatot Károly komponált, háromnak a neves amerikai bőgős, Charlie Haden a szerzője, egy pedig most is Horváth Jenő egyik népszerű slágerének jazzes feldolgozása. Modern, egyben hagyománytisztelő előadásmód, érzelmes, de sohasem érzelgős muzsika, pedig személyes kötődésű minden saját szerzemény: a Diána a szeretett társ, míg a Gratitude (Hála) a szülei előtti tisztelgés, az album címadó dala pedig a zongorista mély vallásos hitére utal. Ha mindenáron a nagy amerikai jazzikonok valamelyikével keresünk párhuzamot Gáspár Károly játékában, akkor Keith Jarrett és Bill Evans intellektusának hatását vélhetjük felfedezni, a zongorista csak tiszta forrásból merít, és miközben igazán felkészült muzsikus, erénye, hogy olyan természetesen, külsőségek és erőltetettség nélkül játszik, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Hűséges kísérői, Horváth Balázs bőgős és Varga Bendegúz dobos szintén ebben a szellemben, minden hivalkodás nélkül játszanak.