Így megyek az iskolába – Bajzáth Mária válogatása

Hirdetés

A Népmesekincstár című sorozat kötetében a világ minden tájáról gyűjtött egybe 6-8 éveseknek szóló népmeséket Bajzáth Mária pedagógus, aki a mesepedagógiai módszer kidolgozásáról vált szélesebb körben ismertté. A válogatott mesék áttételesen szólnak az új életszakaszba való átlépésről, ez a korszak nagyon összetett, a gyerekeket éppúgy érdeklik a varázslatok és a csodák, mint a számok, a test működése, az élet és a halál kérdései, a barátok és az ellenfelek. Meglepődtünk, de a gyerekek még ebben a korban is fogékonyak a népmesékre, pedig a médiából ömlenek rájuk a nagyon érdekes és hívogató történetek, számos legendás sorozat – a Star Wars vagy a Harry Potter –, amelyek könyv formájában is felkelthetik az érdeklődésüket, így az ember azt hinné, már rá se bagóznak a népmesékre. Örömmel tapasztaltuk, hogy nem ez a helyzet, pedig a korábban olvasott könyveink közt volt már jónéhány kortárs mű, illetve Harry Potter is. A népmesék mégis kitartanak. Szintén kellemes meglepetés, hogy a válogatásban rengeteg humor is van, amit a gyerekek díjaznak és nagyokat tudnak rajta kacarászni. Azért nagyon jó, ha még próbálkozunk a népmesékkel, mert – mint ismert – ezek a történetek évezredek tapasztalatait fogják egybe és valóban észrevétlenül gyógyítják a lelket. S ebben a korban van mit.

Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft.


Lackfi János – Ijjas Tamás: A világ legrövidebb meséi

Ez a korosztály (már ötéves kortól is) tökéletesen megérti és leveszi a paródiából fakadó humort. Az a jó, hogy nemcsak első alkalommal lehet jókat nevetni a gyerekkel együtt, hanem számukra századszorra is viccesek a történetek, nagyon sokszor kell felolvasni őket ahhoz, hogy elmúljon a hatásuk. Ráadásul rövid, könnyen megjegyezhető szövegekről van szó, így bármikor felidézhetőek iskolába menet úgy október táján, amikor már egy kicsi elégedetlenség tapasztalható a gyerek irányából, hideg is van, korán is van, megkezdődik az olyan kérdések és nyivákolások sorozata, hogy mikor ér már véget az iskola, meddig kell még járni, nem lehetnék-e inkább beteg. Akkor ezzel tudunk egy kis nevetést csempészni a nyűglődésbe.

A gyerekek tökéletesen értik, hogy a tipikus mesék paródiáját hallják, a szegény embert, akinek nem volt három fia, és a legkisebb nem ment el gigágá, izé világgá, és nem talált rá a világszép szivárványra, izé királylányra és a többi. Ezt nagyon jól értik és értékelik. Másrészről a szerzőkre nagyon jellemző a nyelvi humor, ami kifejezetten fejlesztő hatással bír az agyra. Amikor egy turmixgép véletlenül összekeveri „a nyulat a nyíllal, a szobát a szabóval, a borotvát a robotkával, a rakétát a tapétával, az erdőt a redővel, az ernyőt a redőnnyel, de úgy, hogy az egész világ összekutyulódott”, na, azt nagyon élvezik a gyerekek. Az sem kevésbé vicces, amikor a hétszünyű koponyányi monyók elveszti az egyik szünyét és szünytelenül azon járt az esze, hogyan szerezze vissza. A gyerek nem érti pontosan, mi történik a szúnyoggal, aki „barbár berkekben borongó, borbarát berberek vérebeinek vérereibe szúrt, de beletört a nyelve”, viszont képes visszamondani egy az egyben, mert így is vicces.

Ezenfelül a képek, Molnár Jacqueline illusztrációi olyan érdekesek, hogy rengeteget lehet róluk beszélgetni. Annyit tanácsolunk: ne este olvassuk, mert a gyerek felébred elalvás helyett…


Vadadi Adrienn: Leszel a padtársam?

Nagyon gyakorlatias mesekönyv, ami egyrészt segíti a felkészülést is az iskolára, de ha már egy elsős gyereknek olvassuk fel, sok beszélgetést generál, mivel a történetek reflektálnak a saját tapasztalataira. Így a kötet észrevétlenül is mintákat nyújt különböző helyzetekre, amelyek előfordulhatnak az iskolában, továbbá különösen alkalmas arra, hogy minél többet elmeséljen a gyerek a mindennapjairól, hiszen olyasmi is szóba kerülhet, amit korábban nem tartott fontosnak megosztani velünk.

Sokat segít, hogy a főszereplő gyerekek különböző, erőteljesebb személyiségek, így a köztük zajló interakció, netán konfliktus kapcsán sokat lehet beszélgetni ezekről a helyzetekről, észrevétlenül tanácsokat is adva. Közben a szabályokat is megerősíti a gyerekben az, hogy egy mesekönyvből is visszahallja őket: például jelentkezni kell, ha mondani szeretnél valamit.

Az írónő egyébként a Nyomás a suliba! című kötetében is foglalkozik a témával. 

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.

Ízelítő:


Finy Petra: Iskolások kézikönyve

Az előzőhöz hasonlóan tökéletes arra, hogy beszélgetés induljon meg az iskoláról, a kötet egy kedves és humoros útmutató, egyébként van kisfiúknak szóló változata is. Előnye, hogy jól szemlélteti, mire lehet használni azt a sok tudnivalót a hétköznapokban, amit a gyerekek fejébe töltenek, így aztán mi is kipróbálhatjuk ezeket a hétköznapokban.

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.


Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát!

Amikor Mocori Muki, egy plüssmajom egyik reggel szokása szerint át akarja ölelni kis gazdáját, Matildát, döbbenten állapítja meg: a kislány eltűnt. Ha egy gyerek szerette a Toy Story filmeket, akkor ezt a történetet is kedvelheti, amiben a játékok kis gazdájuk keresésére indulnak és mindenféle kalandokba keverednek a nagyvárosban. Így a plüssállatok szemszögéből élhetjük meg az iskolakezdést, a történetnek egyébként érzelmi szempontból mély rétegei vannak, a főhősök személyiségfejlődésen mennek keresztül. A könyv üzenete, hogy senki sem pótolható, fontos a barátság, az iskola pedig jó. Számos beszélgetést elindíthat ez is, miután a játékok leírásában más a világ, és ki lehet találni, mivel is találkoztak éppen.

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.

Ízelítő:

Korábban írtuk