Hirdetés

A kaliforniai zenekar sajátos története már 1999-es megalakulása előtt megkezdődött, hiszen tagjai a punk és a Jamaicából származó ska irányzatú csapatokból jöttek. Az irányítás alapításától fogva a római katolikus, de vallását nem gyakorló Matthew Charles Sanders – művésznevén M. Shadows – énekes kezében volt. A zene mellett a Biblia is érdekelte, közös nevüket is abból választotta: a testvérgyilkos Káin száműzetésre ítéltetett, de aki maga is hatalmaskodni merészelt vele szemben, azt a Jóisten bosszúja sújtotta (Avenged), mégpedig hétszeresen (Sevenfold = 7×).

Shadows csaknem négyoktávos (!) hangterjedelmét kezdetben nem csupán éneklésre, hanem sikításra is használta, de torokműtéte óta ez az időszak már a múlté. Napjainkban már teljesen kihagyják koncertműsorukból a még útkereső, 2001-ben megjelent bemutatkozó albumukat, a rá következőkből is csak mutatóban nyomnak le egy-egy dalt. A nevüket viselő negyedikből viszont már többet is, miközben folyamatosan áttértek a dallamos heavy metal stílusra, amit szerzeményeik jelentős részében kellemes, kétgitáros szólókkal nyomatékosítanak. A 2010-es Nightmare lemezük sajátossága, hogy elhunyt dobosuk helyére a kiváló Mike Portnoy érkezett a rangos Dream Theater zenekarból, igaz, csupán néhány felvétel és fellépés erejéig maradhatott. Új társai ugyanis nem látták tisztázottnak példakép csapatuk soraiból történt távozása körülményeit, ezért nem akarták a többi taggal meglévő jó kapcsolatuk esetleges megromlását, inkább másvalakit választottak a helyére.

A The Stage (Színpad) című albumuk központi témája a mesterséges intelligencia és a társadalom önpusztítása, videóik egyre gyakrabban a világ gondjait és ellentmondásait veszik célba. A nyolcperces címadó szerzemény klipje megrázó, hiszen a kis színházi kamaraterembe bevonuló közönség előtt a miniatűr színpad bábfigurái a történelem kegyetlenségeit mutatják be. Gladiátorok küzdenek életre-halálra, a békés mexikói és perui őslakókat gyarmatosítók gyilkolják le, Európában az inkvizíció máglyái lobognak, dolgozik a francia forradalom guillotine-ja, irtják az észak-amerikai indiánokat, pusztítanak a XX. század csatái és végül az egy gombnyomással elindított nukleáris háború tesz pontot az ismert földtörténet végére, hogy aztán ismét kőbaltás emberek kezdjék meg a világ újbóli felépítését. A bemutatott borzalmakat lelkesen szemléli a hús-vér nézősereg.

Egyre bővülő zenei sokszínűségüket mutatja, hogy a kiadvány extrái között dallamos Beach Boys- (God Only Knows), Rolling- (As Tears Go By), Del Shannon- (Runaway) átdolgozások is szerepelnek. Mivel metálbarát híveik nehezményezték ezek beemelését, Shadows így válaszolt: „Mi a zenéért zenélünk, nem azért, hogy besoroljanak minket csupán egyetlen stílusba.” Ezek után érthető, hogy újabbnál újabb zenei irányzatok jelentek meg lemezeiken tanulságos szövegekkel, köztük, hogy a bűn nem marad megtorlatlan, a gonoszságot elkövető személy pedig maga is ugyanolyan áldozat lesz.

Korábban írtuk

Az Avenged Sevenfold először 2018-ban járt Magyarországon a Volt fesztiválon. Most viszont főszereplőként érkezik M. Shadows mellett Synyster Gates szóló- és Zacky Vengeance ritmusgitáros, Johnny Christ basszusos, valamint Brooks Wackerman dobos, hogy sajátos zenei irányvonalukat bemutassák.