Egy képzeletbeli Budapest a Körzőgyár Galériában

Immár ötödik alkalommal rendezik meg októberben az Építészet Világnapjához kapcsolódva az Építészet Hónapját Magyarországon azzal a céllal, hogy a Színházi Hónap, az Ünnepi Könyvhét, vagy éppen a Filmszemle mellett az építészeknek is legyen saját ünnepe, mellyel közelebb kerülhet az emberekhez. A rendezvénysorozat részeként Ha!! – meg nem épült Magyarország címmel nyílt meg az a tárlat, amely az elmúlt több mint fél évszázad olyan budapesti épületeit mutatja be a nagyközönségnek, amelyek csak a tervezőasztalon léteztek. A kiállítás szervezői azonban úgy gondolták, hogy eljátsszanak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha…

A soha meg nem valósult terveket abban a belvárosi Körzőgyár Galériában állították ki, amelynek épülete az 1900-as évek elején Szénásy Béla papír-nagykereskedő és nyomdatulajdonos körzőgyáraként működött. A kétszintes, ipartörténeti jelentőséggel bíró épületben belülről mintha megállt volna az idő. A hófehérre meszelt falak ütött-kopottak, néhol még az alattuk futó csövek is kilátszanak. Felújításnak nyoma sincs, ki tudja, talán szándékosan nem is foglalkoztak vele. Miután azonban a lepusztult terem látványán túlteszi magát a szemlélődő, s figyelmét a felfüggesztett építészeti tervekre szegezi, s igyekszik elvonatkoztatni a külvilágtól, egy kis képzelőerő segítségével maga előtt láthatja példának okáért a futurisztikus tévészékházat az Aranyhegyen, a Graphisoft halcsontvázra emlékeztető épületét a Duna-parton, a Budai Várnegyedbe megálmodott hatalmas biotornyot, egy hatalmas parkkal lefedett rakpartot, vagy éppen az új városházát a felhőkarcoló-szerűen magasodó óratornyával.

– Az egyik kedvencem, a Budapest Sportcsarnok 1966-os, első pályadíjat nyert terve, amelyet Gulyás Zoltán akkori iparterves tervező álmodott meg – meséli Káli Béla, a tárlat kurátora. – A felülről ufószerűnek tűnő lencseborítás akkoriban a világ egyik legvékonyabb héjszerkezete lehetett volna. Az elképzelés komolyságát mutatja, hogy a terven legalább öt évet dolgoztak, amely a gépészeti tervektől az utolsó csavarig mindent tartalmazott is. Aztán a hetvenes évek felsőbb vezetése mégis úgy döntött, hogy a Szovjetunióból veszik meg azt a tervet, amely alapján az azóta leégett Sportcsarnokot megépítették. Szintén nagy kedvencem az az óbudai Aranyhegyre 1969-ben megálmodott tévészékház, amelyet nagyon sajnálok, hogy soha nem valósulhatott meg. A dolognak egyebek mellett az a pikantériája, hogy egy ehhez hasonlót építettek fel Ausztriában, amely aztán világhírűvé is tette építészét. Az 1940-es évektől egészen a rendszerváltozásig felsorakoztatott tervrajzok mellett néhány makett, s egy ottjártunkkor éppen nem működő kivetítő is segíti a fizikai valóságukban nem létező építészeti emlékek felidézését. A tervek felsorakoztatása ugyan már önmagában is érdekes, a XXI. század technikai vívmányaihoz szokott látogatóknak mégis marad egy kis hiányérzete. Merthogy a tárlat alapvetően zseniális ötlete megkívánta volna a hasonló kaliberű kivitelezést is. Például néhány, esetleg újonnan, az eredeti tervek alapján megalkotott látványos makettel, vagy a legtöbb kiállításon már alapként meglévő színes interaktív bemutatóval.

Barta Boglárka