Ferenc pápa migránsokért celebrál misét pénteken a Szent Péter Bazilika főoltáránál, annak apropóján, hogy éppen öt évvel korábban látogatta meg az olaszországi Lampedusa szigetén rekedt migránsokat.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Vatikán arra kéri a híveket, vegyenek részt a misén és ezzel fejezzék ki támogatásukat a migránsok felé. A misén „az elhunytakért, túlélőkért és segítőikért imádkoznak majd”. A misére nagyjából 200 embert várnak, köztük bevándorlókat is.

Az elmúlt évben Ferenc pápa azt mondta, hogy a migránsok iránti, növekvő ellenséges érzelmeket a „populista retorika” okozza, hozzátéve, hogy a befogadásuk elutasításának valódi oka az önzésben keresendő. 

Nemrégiben egy, a Reuters hírügynökségnek adott interjújában megerősítette, hogy szerinte nem a populista politika a válasz a migránsválságra, ugyanis Európa az okozója Afrika számtalan problémájának, így kötelessége befogadnia azokat, akik egy jobb életre vágynak. Hozzátette, hogy migránsok nélkül Európa kihalna, mert nem születik elég gyermek. 

„Nézzük csak a történelmet” – nyilatkozta. – „Európát migránsok hozták létre. És nézzük a jelenlegi helyzetet: Európában ‘demográfiai tél’ van. Ki fog ürülni”.

A Breitbart London a Vatikán által kiadott nyilatkozatra hivatkozva azt írja, a pénteki mise a következő fohásszal veszi majd kezdetét: „Ó, Isten, minden ember atyja, számodra nem léteznek idegenek, mindenki a gyermeked, tekints szeretettel a menekültekre, a száműzöttekre, a szegregáció áldozataira, és az elhagyott és gyámoltalan gyermekekre, hogy mindenkinek megadassék az otthon és a haza melege, és hogy érzékenyek és bőkezűek lehessünk a szegényekkel és elnyomottakkal”.