Hirdetés

Operaházi tagságának ötödik évadában Miller Lajos megkapta első Verdi-főszerepét, a Macbethet. A felkérést ugyan kétségekkel fogadta életkora miatt, a siker viszont nem maradt el, sőt az év decemberében már az Álarcosbál Renéje sem fogott ki rajta: a vezénylő Ferencsik János elismerő szavai tudatosították benne, hogy valóban jól választott hivatást. A fiatal bariton előtt lassan megnyíltak a jelentős operaházak kapui is (Milánó, Bécs, München, Párizs, New York stb.), így annak ellenére is kiemelkedő életpályát futhatott be, hogy akadt néhány itthoni ellen­drukkere. Erről is szól ez a rendhagyó életregény, amely nemcsak a fordulatokban gazdag művészi utat, hanem a nyolcvanadik születésnapját tavaly ünneplő Miller Lajos családját, gyermekkorát, felnőtté válását is bemutatja. Mindezt gazdag fotóanyag és részletes, a szerepeket, lemezfelvételeket, elismeréseket részletező függelék egészíti ki.

Korábban írtuk