Fotó: Ambrus Mária
Hirdetés

– Amikor néhány évvel ezelőtt utoljára beszélgettünk, még Ausztriában élt a fiával, és gőzerővel készült az Antónia-trilógia befejezésére. Ám időközben beváltotta édesapjának tett ígéretét: hazajöttek, és az eddigi, önéletrajzi ihletésű, nagyon is XX. századi regényei után egy Szent Erzsébet korabeli történetet vetett papírra. Honnan az ötlet?

– Miközben folyamatosan készültem a trilógia befejezésére, valahogy mindig közbejött valami. Írtam helyette egy kémregényt, az Ingeborgot, majd a menekültválság ihletésére megszületett a Hírek rabjai. Bécsben a követségen dolgoztam, ahol gyakorlatilag testközelből érzékeltem a migránsok tömegét, és láttam a körülöttünk zajló politikai játszmákat. Aztán, amikor 2019-ben hazajöttünk a fiammal, nem találtam a helyem, ráadásul egyetlen sort sem tudtam írni, egyszerűen elvesztettem az íráskészségem. Holott Horthy Miklós testőrparancsnokának a lánya, Antónia története ott fejeződött be, hogy áll egy bécsi híd közepén, és a honvágytól sírva fakad. Vagyis az utolsó kötetnek éppen a hazatérésről kellene szólnia, de egyszerűen képtelen voltam hozzákezdeni. 2020. január 1-jén aztán Szikora Róbert eljött hozzánk boldog új évet köszönteni. Mesélt nekem egy régi álmáról, arról, hogy musicalt készül írni kedvenc szentjéről, Erzsébetről, akit a nagyvilág elsősorban türingiai és nem magyar királylányként tisztel. Majd váratlanul megkért, hogy írjam meg hozzá a forgatókönyvet. Persze azonnal elutasítottam, egyrészt mert úgy éreztem, nem tudok írni, másrészt mert nem vagyok forgatókönyvíró, ráadásul annyira nem is érdekelt Szent Erzsébet története. De jött a tavaszi karantén, a nagyböjt, én pedig egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre jobban beleásom magam II. András és IV. Béla, vagyis Szent Erzsébet korába.

– Vagyis előbb a korszak, a XIII. század eseményei ejtették rabul, és csak ezután Erzsébet személyisége?

– Pontosan így volt. Beszippantott ez a középkori világ, rájöttem, hogy Merániai Gertrúd egyáltalán nem az a gonosz nő volt, mint amilyennek a Bánk bánban beállították. Érzelmeket tudott belőlem kihozni, nagyon megrázott, ahogyan kegyetlenül megölték az erdőben kisfia, Béla szeme láttára. Csalódott voltam, hogy átvertek, és nem igaz, amit eddig hallottunk róla. Aztán fokozatosan láttam magam előtt azt a történetet, amelyben ugyan Erzsébet a főszereplő, de mégis érzékletesen mutatja meg azt a kort is, amiben élt.

Korábban írtuk


– Volt valami előzetes koncepció, hogy mire kell, lehet felfűzni a cselekményt?

– Jellemző, hogy mindig ellenpólusokat keresek, és ez esetben mindjárt hármat is találtam. Az egyik Jókai Mór, aki szerint II. András volt az, aki megásta a magyar nemzet sírját. Tudtam, hogy ezzel szembe fogok menni, és a kor egyik legnagyobb uralkodójaként próbálom meg bemutatni, aki ugyan valóban hatalom­éhes és kegyetlen volt, de a lánya, Erzsébet meg tudta szelídíteni. Ahogy mondtam, érdekelt még Gertrúd, őt jó feleségként, a gyerekeit szerető anyaként ábrázolom, akire azért haragszanak a magyar főurak, mert mindeközben okos és ravasz nő is. És végül be akartam bizonyítani, hogy Erzsébet a mi szentünk. Lehet, hogy életét Türingiában élte le, és a nyelvet is elfelejtette, de a szíve mindig magyar maradt, és a halálos ágyán magyarul énekelt. Végül azt, hogy mégiscsak megírom a regényt, egy másik felkérés döntötte el. Teljesen máshonnan, de ugyanekkor megkerestek, hogy írjak forgatókönyvet egy Szent Erzsébet történetét feldolgozó rajzfilmhez. Na, ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy nincsenek véletlenek, és a gondviselés is azt akarja, hogy foglalkozzak Erzsébettel.

Lezsák Sándorral a Népfőiskolán

– „Zsuffa Tünde a gonosz jelenéseit a poklok mélyéről úgy hozta felszínre, hogy az írói mesterség talentumaival mennybéli üzeneteket is megidézett” – ezek Lezsák Sándor szavai. Miért éppen ő írta az előszót ehhez a könyvhöz?

– Volt egy sorsszerű találkozásunk pontosan tíz évvel ezelőtt Bécsben. Elárultam neki, hogy éppen az apámat gyászolom, és arra készülök, hogy regényt írjak az ő kalandos életéről. Lezsák pedig biztatott, hogy a fájdalom és a gyász olyan érzéseket hoz felszínre, amelyekből egy író profitálhat. Igaza lett, így tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy író lettem. Aztán amikor egy év múlva újra találkoztunk, emlékezett rám, a történetemre, és velem együtt örült az első könyvemnek. Majd meghívott a Lakitelek Népfőiskolára, ahol Agócs Sándor költő az író-olvasó találkozó után éppen úgy jött velem szembe, mint most Szent Erzsébet. Elkerülhetetlen volt, hiszen fentről irányították az útjainkat; azóta ő gondozza a könyveimet. Tavaly ott voltam az Antológia Kiadó harmincadik születésnapján Lakiteleken. Az a hely olyan számomra, mint egy fészek, ahova a gólyák visszatérnek. Megindító volt Lezsák Sándorral ismét szemtől szemben állni. „Miből lesz a cserebogár?”, ezt olvastam ki a tekintetéből. Az élet egyik szép ajándéka volt ez. Ő büszke volt, én pedig hálás. Megtudtam, hogy ő is írni akart Szent Erzsébetről egy drámát. Azt mondta, elolvassa a kéziratomat, és ha úgy ábrázolom a magyar királylányt, amilyennek ő látja, ír hozzá előszót. És megtette.

– Ki is volt valójában Szent Erzsébet? Mit üzen nekünk, XXI. századi embereknek?

– Szent Erzsébet olyan asszony, aki bármelyik korban megállná a helyét. Ugyanúgy követnék és figyelnének rá, mert ő maga a fény. Jóllehet ugyanúgy nevetett és fogócskázott, mint bármelyik kislány, mégis különleges kapcsolatot épített ki Istennel. Mivel a krónikák szerint látomásai is voltak, nagyon sok mindent előre megálmodott, nagyon kellett vigyáznom, nehogy mesehőst csináljak belőle. Ezért megpróbáltam átírni a történetet a XXI. századra, és olyan hús-vér nőként ábrázolni, akit nem a szép ruhák érdekelnek, hanem a betegek és a szegények sorsa. Aki boldog feleség, majd boldog háromgyermekes anya, aki éppen úgy tud sírni és perlekedni Istennel, mint bármelyikünk. Vagyis, a XIII. századi Erzsébet emberi reakciói pontosan ugyanazok, mintha napjainkban élne. De a társadalom is ugyanolyan, hiszen amíg Erzsébet kislányként élt a türingiai udvarban, Lajos anyja, Zsófia is szerette, mert tudott uralkodni felette. Amikor azonban ezt a kontrollt elvesztette, azonnal próbált megszabadulni tőle, és zárdába akarta küldeni. Amíg Erzsébetnek volt pénze és hatalma, a nép a lábai előtt hevert. De amint a család kitaszította, és koldus lett, már senki nem merte befogadni. Ugyanolyan gyávák voltak az emberek, mint napjainkban, mindig oda dörgölőztek, ahol a hatalmat, az erőt érezték.

– Hogyan jött mindebből a cím, vagyis hogy Az Ég tartja a Földet?

– Általában már régen készen vagyok a regénnyel, amikor még mindig nem találom ki, mi legyen a címe. Érdekes, de most éppen fordítva történt. Az üzenete, vagyis hogy a szeretet legyőzhetetlen, már első perctől kezdve világos volt, mint ahogyan az is, hogy csak akkor tudunk jól szeretni, ha hiszünk az örök szeretetben. Az örök szeretet pedig nem más, mint Isten. Csinálhatunk mi akármit, úgyis az fog történni, amit az égiek eldöntöttek. Mindegy, hogy mennyi hatalomra, pénzre és befolyásra teszünk szert a földi életben, elmúlik. Építhetjük mi a Bábel-tornyainkat, le fognak omlani. Az ég örök, a föld átmeneti. Minden az égiek kezében van. Gondoljunk csak egy kisgyerekre: ha kapaszkodik a kezeinkbe, könnyebb tartani. De ha nem, egy idő után elfárad a kezünk, és elengedjük. Nagyon vigyázzunk tehát, és ne akarjunk Istent játszani! A Gondviselő a képmására teremtett ugyan bennünket, de nincsen isteni hatalmunk, nem vagyunk mindenhatók. Nehogy a szabad akaratunk egyszer csak oda vezessen, hogy az ég elengedi a kezünket!