Hirdetés

Kovásznai György jócskán megelőzte a korát. Jól érzékelteti mindezt, hogy 1957-ben azért rúgták ki a Képzőművészeti Főiskoláról, mert egyéni, impresszionista jellegű festményeit felháborítónak és botrányosnak tartották. Amikor pedig később animációs filmek rendezésébe kezdett, itthon és nemzetközileg is szokatlan módon kizárólag a felnőtt korosztályt igyekezett munkáival megszólítani. Képi világában nem különben formabontó módon; mindez legerőteljesebben az első és egyetlen egész estés produkcióján, az 1979-es Habfürdőn érezhető. A mű musicalelemekkel, ritmikusan villódzó, higanyként folydogáló, hipnotikus képekkel mesél el egy szomorú szerelmi történetet, amelyben egy el nem ismert művész az esküvője előtt egy másik nőnél keresi a boldogságot. Mielőtt azonban megsajnálnánk a hoppon maradt menyasszonyt, kiderül, neki is van valami a füle mögött. Kovásznai György egyszer így fogalmazott, „amikor tánczenét hallgatok, szinte meghatódom a nagyvárosi ürgelét igénytelenségén, mindennapiságának költészetén”. Ez a keserédes, cigarettafüsttől és alkoholgőztől sűrű bohém légkör hatja át a felújított verzióban ismét vásznakra kerülő, párját ritkító alkotást.

Korábban írtuk