„Már az első ciklusban kezdeményezzük egy múzeumi negyed építését az elvetélt kormányzati negyed helyén”. (…) „Az új múzeumi negyed kapcsolathoz jutna a Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) zónájával”. (…) „A Nyugati pályaudvar eleve kikívánkozik az Eiffel-csarnokból, így maga a csarnok, némiképp a D’Orsay mintájára, kulturális csarnokká alakítva, mintegy bejárati épülete lehetne a múzeumpromenádnak.”

Ezeket a kitételeket is tartalmazza Tarlós Istvánnak, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjének az új ciklusra szóló Budapest-programja.

Tarlós a Fidesz főpolgármester-jelöltje lesz ősszel az önkormányzati választásokon. A Népszabadságnak azt mondta: valóban szeretnének létrehozni egy új múzeumi negyedet a Nyugatinál. Tizenöt éves távlatban gondolkodnak, az új negyedet viszont, noha megaprojektről van szó, már az első ciklusban szeretnék elindítani. Ha kell, magántőke bevonásával. Tervek vannak, költségvetése természetesen még nincs a megálmodott új múzeumi negyednek. Az elképzelések szerint itt lehetne elhelyezni például a Néprajzi Múzeumot, illetve Tarlós programja számol a Modern Magyar Művészetek Múzeumával is.

A lap kérdésére Tarlós megerősítette: valóban illik a koncepcióhoz egy Európa Ház is, ez is a múzeumi negyedhez tartozna.

– Az Európa Házban az európai vagy legalábbis az uniós nemzetek létrehozhatnának egy-egy kis saját kulturális-turisztikai-gasztronómiai centrumot egy helyen, kiállítóteremmel, zeneteremmel, vendéglővel, információs központtal. Ez Finta József ötlete volt, s ezzel kiegészült a politikai program. Természetes tehát, hogy az Európa Ház a neves építész tervei alapján jönne létre, az egyébként törvényesen kötelező pályázatok kiírása mellett – mondta a frakcióvezető.

(Népszabadság)