Fotó: Jávor Zoltán gyűjteménye, szerk.
Fotó: Jávor Zoltán gyűjteménye, szerk.
Hirdetés

Szeleczky Zita a szovjet megszállás előtti Magyarország egyik legnépszerűbb színésznője, igazi sztár volt, akinek a fényes hazai sikerekből alig tíz év adatott meg. Ez idő alatt huszonhat filmben szerepelt és számtalan színházi szerepben láthatta őt a nagyközönség. Élete és pályája nagy részét viszont már hazájától távol, emigrációban töltötte.

A szeretett szülőföld

Szeleczky Zita Budapesten született 1915. április 20-án, de szülőföldjeként tekintett Nekézsenyre, ahol édesanyja, Négyessy Amália meglátta a napvilágot. Zita így emlékezett Nekézsenyre:

„Dédnagyapám, miután a szabadságharc bukásával minden vagyonát elveszítette, elkeseredésében azt mondta: »Egy olyan faluba fogok költözni, ami úgy el van dugva a világtól, hogy oda ellenség soha be nem teszi a lábát.« Ez volt Nekézseny, egy hegyekkel körülvett kis katlanban lévő falu, amely tényleg egyedül állt, nem volt benne más, csak egy református templom.” /Jávor Zoltán: Hit és magyarság – Szeleczky Zita élete és művészete/

Fotó: demokrata.hu

Szeleczky Zita édesapja, Szeleczky Emmánuel vasútépítő mérnökként, vállalkozóként került a mesebeli bükki tájra. A művésznő visszaemlékezését idézzük ismét: „Ő építette az Eger és Putnok közötti vasútvonalat, amely gyönyörű, csupa töltés, csupa alagút. Olyan szép a táj, hogy ha az ember vonaton megy, akkor az egyik oldaltól a másikhoz szalad, hogy melyik vidéket nézze inkább. (A vonalon sajnos 2009 óta megszűnt a személyforgalom – szerk.) Erre roppant büszkék voltunk gyerekkorunkban, mert ha utaztunk, és az emberek élvezték, akkor mi odáig voltunk a büszkeségtől, hogy ezt a mi édesapánk építette.” Ott, a bükki hegyek között pillantotta meg a gyulafehérvári születésű mérnök a nekézsenyi Négyessy Amáliát: „Apukának azért tetszett meg, mert ült a hegyoldalban, és ott furulyált, mint egy elvarázsolt királykisasszony” – mesélte Szeleczky Zita. A család később Budapestre költözött, de Zita nyaranta édesanyja családjánál, Nekézsenyben vakációzott. Az itt töltött időkre, a helybéliekre mindig szívesen emlékezett, meghatározó emlékeket szerzett a faluban.

„Ezek az élmények és alakok ma már gyerekesen hangzanak, de akkor nagy nyomot hagytak a lelkemben. (…) Szerintem minden beépül az emberbe eltéphetetlenül… Az ember a múltja nélkül semmit sem ér. Akinek nincs múltja, annak nincs se jelene, se jövője…”

/Jávor Zoltán: Hit és magyarság – Szeleczky Zita élete és művészete/

S míg hazájában a múltat végképp eltörölni vágyók a nép ellenségének kiáltották ki, távollétében három év börtönre és vagyonelkobzásra ítélték, ő idegenben is a nemzetéért élt és dolgozott. Argentínában, majd az Egyesült Államokban telepedett le, előadó estjeivel járta a világot – itthon pedig beszélni sem volt szabad róla.

Fotó: MTI/Vajda János, archív

Nekézsenyi gyökerei vannak Balog Zoltán korábbi emberi erőforrások miniszterének, társadalmi ügyekért felelős miniszteri biztosnak, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnökének is.

Szeleczky Zita halálának tizedik évfordulóján Balog Zoltán felidézte:

„Emlékszám rá, hogy gyermekkoromban itt, Nekézsenyben az ő nevét úgy emlegettük magunk között, hogy a szánk elé tettük a kezünket. Nem volt feltétlenül ildomos, nem volt feltétlenül tanácsos büszkének lenni arra, hogy Szeleczky Zita ezt a falut tekintette a saját szülőföldjének.”

/Balog Zoltán beszéde, idézi: Bánfalvi Lászlóné: Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete/

A rendszerváltás után a művésznő már haza látogathatott, első útján elment Nekézsenybe is. Felkavaró élményekről számolt be: szomorúan látta, hogy az egykori családi portát, ahová megannyi emlék fűzte, részekre szedték, felparcellázták, ugyanakkor melegséggel töltötte el a szívét, hogy a falusiak nagy szeretettel fogadták és a családi sírt is rendben tartották. Itt, családja körében kívánt nyugodni ő is.

Fotó: demokrata.hu
Szeleczky Zita nyughelye. A művésznőt mintázó dombormű alatt a felirat: „Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban… Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!”

Balog Zoltán az Így szerették – Levél-vallomások Szeleczky Zitához című kiadvány bevezetőjében azt írta: „[Szeleczky Zitát] Nekézsenyben helyezték örök nyugalomra, a család ősi kriptájában. Nekézsenyben, ahol magam is felnőttem, s mely falut Szeleczky Zita szülőföldjének tartotta egész életében. Én is annak tartom. Itt 1990 előtt csak titokban ápolhatták az emlékét, de ma újra szabadon lehetnek büszkék rá az ott élő emberek. A gyökerei, melyek erősebbek voltak annál, minthogy elszakíthassák őt a Csernely-pataktól, az Upponyi-völgy tölgyerdőitől, ide kötötték, ebbe az alig több mint félezer lelket számoló faluba – lehetett akár Buenos Airesben vagy Los Angelesben.”

Tisztelgő megemlékezés

A Szeleczky Zita Alapítvány és Nekézseny Községi Önkormányzat közös megemlékezést rendezett július 13-án szombaton, tisztelegve a húsz éve elhunyt művésznő emléke előtt. Szeleczky Zita sírjánál ünnepélyes koszorúzást tartottak, majd emléktáblát avattak az egykori Négyessy kúria falán, a családi portán, ahol Szeleczky Zita nyaranta lakott.

„Rendkívül gazdag életút az övé, ugyanakkor gyönyörűségesen nehéz is, mely magán viseli a múlt század valamennyi magyar keservét, de egyben magában hordozza a szépséget, a vigasztalást és a reményt” –

Fotó: demokrata.hu
A most felavatott emléktábla

méltatta a művésznőt Uj-Tózsa Csabáné, a település polgármestere, aki hitet tett Szeleczky Zita emlékének ápolása és a fiatalokkal való megismertetése mellett is. Ennek jegyében már évek óta szavalóversenyt szerveznek a térség általános iskolásai számára, amellyel Szeleczky Zita szép magyar beszédére, csodálatos versmondására emlékeznek.

Fotó: demokrata.hu
A Szeleczky Zita Emlékházban

A művésznő emlékét emlékház is őrzi a faluban: 2005 óta várja a látogatókat a Szeleczky Zita Emlékház, ahol róla készült fotókat, festményeket, gyönyörű fellépőruháit, személyes emléktárgyait csodálhatják meg az érdeklődők. A Szeleczky Zita Emlékház egész évben előzetes bejelentkezéssel látogatható.

A tisztelgő megemlékezés része volt az istentisztelet is. Balog Zoltán prédikációjában úgy fogalmazott:

„Amikor valakinek az életére emlékezünk, akkor elsősorban a teremtőnek, az ő teremtőjének és megváltójának és megtartójának adjunk hálát. Az, hogy nagy művészeket kaptunk ajándékba, az, hogy a magyar kultúrában olyan csillagok vannak, mint Szeleczky Zita, az Isten szeretetének a jele. Európa közepén ezt a kicsi országot ilyen gazdag és nagyszerű kultúrával ajándékozta meg, hogy innen nem akarunk elmenni, hanem hűségesek vagyunk ehhez a földhöz, akkor is, ha többezer kilométerre, éppen Amerikában vagy Ausztráliában vagyunk – az Isten szeretetének az ajándéka.”

Szeleczky Zita egyetlen büszkesége

„Amit kaptam, azt mind a jó Istentől kaptam. Ha azt mondják, szép voltam, azt a jó Isten adta. Ha tehetséges voltam, azt is a jó Isten adta. Én büszke egyetlen dologra vagyok: hogy az Isten érdemesnek tartott arra, hogy a magyar nemzetbe születhessek. (…) Ha valamire büszke lehetek, hát én erre vagyok büszke; hogy ezt a nyelvet beszélhetem. Ezen a nyelven adhattam elő, ennek a nyelvnek a csodálatos termékeit tolmácsolhattam, és ezt szeretném tovább is tenni, egészen addig, amíg a jó Isten azt nem mondja: »Elég, most már gyere hozzám…!«”

/Jávor Zoltán: Hit és magyarság – Szeleczky Zita élete és művészete/

– vallotta a művésznő.

Balog Zoltán Szeleczky Zita születésének századik évfordulóján elmondott beszédében az utókor felelősségére is rámutatott. Szavai ma is érvényesek:

„Szeleczky Zita a hangjával elbűvölt, elvarázsolt sokakat – százakat, ezreket, százezreket. Hangját megőrizte a magnószalag, megőrizte a hanglemez. A mi dolgunk az, hogy az emlékét őrizzük, ne engedjük elfelejteni, mert egy országnak akkor van jövője, ha élő múltja van. Nem akarunk a múltba feledkezni, de mindenképpen szeretnénk azt, hogy akik ezt az országot naggyá tették, akik ezt az országot széppé tették, azokat ne felejtsük el.”

/Bánfalvi Lászlóné: Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete/