Nemes Nagy Ágnes tájlíráját mutatja be a PIM új időszaki kiállítása
Verseken, kéziratokon, archív felvételeken és interjúkon, valamint Nemes Nagy Ágnes saját rajzain keresztül mutatja be a költő egész életművében megjelenő sajátos tájlírát a Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállítás, amely péntektől látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója a csütörtöki megnyitón hangsúlyozta, hogy a Nemes Nagy Ágnes-kiállítással és a nemrég megnyílt Polcz Alaine-tárlattal a múzeum két olyan alkotó előtt tiszteleg, akik nőként élték meg a háború értelmetlen borzalmait. Polcz Alaine a halállal, míg Nemes Nagy Ágnes a tájjal ismerteti meg a látogatókat – mondta.
Nemes Nagy Ágnes verseinek egy jelentős részében a szemlélet tárgya tájként tűnik fel, aminek látványát rendkívül pontos és érzékletes képek teremtik meg az olvasóban. A költő látásmódja, a környezetre irányuló fokozott koncentrációja nemcsak a huszadik század második felének irodalmára gyakorolt nagy hatást, hanem a kortárs magyar lírára is. A kiállítás az életmű mentén haladva foglalkozik ezzel a kivételes figyelemmel, megidézve a Nemes Nagy Ágnes verseiben megteremett, folyamatosan átalakuló tájképeket – olvasható a tárlat ajánlójában.
Osztroluczky Sarolta irodalomtörténész a megnyitón hat kulcsfogalommal szemléltette Nemes Nagy Ágnes költészetét.
Az irodalomtörténész kifejtette, hogy a Kettős világban című, első kötet címadása olyan emberi léttapasztalatot körvonalaz, amely a földi és az égi léthez való kötöttségünket célozza, mozgatórugója a földi és az égi szféra belső harca, amely látomásszerű belső tájakat rajzol ki.
A „között-lét” kulcsfogalma a belső tapasztalata a duális, minden embert összekötő léttapasztalatnak. „Közötte vagyunk a tér és idő koordinátáinak, az égnek és földnek, a háborúnak és békének” – mondta, példaként felolvasva Nemes Nagy Ágnes Mesterségemhez című ars poeticáját.
A harmadik hívószó a fa, amely a legtöbbször visszatérő motívum Nemes Nagy költészetében, verscímekben is megjelenik. „A fa sokszor valami titkos természeti közlendő motívuma, amit a költő embereknek szán, de soha nem mondja ki” – hangsúlyozta, majd példaként a Lélegzet és a Széndioxid című verseket olvasta fel.
Hangsúlyozta, hogy Nemes Nagy Ágnes tárgyias lírájában nemcsak a beszélő nézi sokféle szemszögből a tárgyat, de a tárgy is visszanéz rá. Az emberarcú tájelemek és az ember összenőnek: testre talál az emberben a fa és a fában az ember. Erre az irodalomtörténész a Diófa című verset hozta példának.
Osztroluczky Sarolta szerint a mítoszteremtés nagy részét képezi a költő életművének és a háborút megélt emberek fontos hiányállapotára, kiüresedésre ad választ. Erre példa egyebek mellett az Ekhnáton jegyzeteiből című vers vagy Rilke almafája – mondta.
Utolsó hívószó az átmeneti tájak. Mint Osztroluczky Sarolta elmondta, az Egy pályaudvar átalakítása című utolsó kötet más tájélményben részesíti az olvasót, mint a korábbi természeti tájak. Itt romba dőlt, átépítés alatt álló városi területek jelennek meg. „Ezek a tájak nem kellenek senkinek, az ottani tájak banálisak, nem költő tollára valók” – hangsúlyozta, hozzátéve: ezekhez Nemes Nagy Ágnes egy új, a prózához közelítő nyelvet társít, az új költői megszólalási mód átmenetet képez a líra és próza határán.
A Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállítás október 1-jéig látható.