Hirdetés

A halasztás oka, hogy a francia The Voice tévéműsor felvételi dátumai megváltoztak. A budapesti koncertre a már megváltott jegyek érvényesek – közölte a szervező Live Nation csütörtökön az MTI-vel.

Lara Fabian 50 World Tour című koncertsorozata keretében lép fel Magyarországon. A turnéval 50. születésnapját, valamint 30 éves karrierjét egyaránt ünnepli. Koncertkörútján valamennyi, tehát mind a tizennégy albumáról elhangzanak dalok. Lara Fabian legutóbbi, Papillon című francia nyelvű albuma idén februárban került a boltokba.

Az énekes, dalszerző, zenész, színész és producer lemezei eddig 20 millió példányban fogytak világszerte. Lara Fabian kilenc nyelven énekel: franciául, angolul, spanyolul, portugálul, olaszul, héberül, flamandul, németül és oroszul.

Még csak 18 éves volt, amikor Croire című kislemeze félmillió példányban kelt el Európában. Első, cím nélküli albuma 1991-ben jelent meg, a második albuma, a Carpe Diem (1995) tucatnyi díjat hozott neki több országból is, többek között az év énekesnője elismerést. 1999-es, Lara Fabian című lemezén Patrick Leonard is szerzőtársa volt, aki akkor már például Madonnával, később pedig Leonard Cohennel is együtt dolgozott. Az albumról az I Will Love Again hetekig vezette a slágerlistákat, de az Adagio, a Love By Grace és a Broken Vow is népszerű lett.

A Wonderful Life című, 2004-es lemezére Desmond Child két dalt írt: az I Am című számot és a Review My Kissest, amely Hex Hector remixével lett klubsláger.