Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Az idei évadban az együttzenélés öröme kerül a középpontba. Nem lesznek előválogatók és elődöntők, hat adást láthatnak majd a nézők. Az első ötben a zsűri dönt a továbbjutásról úgy, hogy mindegyik adásban kiesik egy formáció. Azonban minden adásban egy zsűritagnak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc csapatát megmentse a kieséstől. Az élő döntőben a közönség választhatja ki az évad abszolút győztesét a három legjobb formáció közül – mondta el Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón Peller Mariann, a Virtuózok licenctulajdonosa hangsúlyozta: az új évad szeretne rámutatni, nem csupán az a fontos, hogy egyénileg megálljuk a helyünket az életben és a zenében, hanem hogy együtt, csapatban is.

Minden formációt a Virtuózok korábbi évadainak egy-egy tehetsége – Szüts Apor, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Bácsy-Schwartz Zoltán, Bencze Máté, Balázs Piri Soma, Ninh Duc Hoang Long és Szabó Vencel – segíti tanácsaival a felkészülésben.

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András, Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely, Liszt-díjas, Érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János, Liszt-és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; valamint Várdai István, Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora.

A Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Batta András a sajtótájékoztatón kiemelte: a zsűri számára a fő szempont a zenészek közötti kommunikáció megítélése lesz. A kamarazenélés legfontosabb kérdése, miként tudják a zenészek saját egyéniségüket úgy hozzáigazítani a többiekéhez, hogy közben meg is őrzik azt, valódi közösségi produkciót és élményt teremtve.

A jó zenei együttműködéshez jó emberi együttműködés kell – mondta Balázs János. Hozzáfűzte: a mai világban meg kell tanulni újra egymással játszani, odafigyelni a másikra, beszélgetni, az önös érdeket háttérbe szorítva rájönni, hogy többen többre megyünk, mint egyedül.

A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám lesz. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, és az M5 kulturális csatorna is ismétli. Vasárnap délelőttönként a Bartók Rádió a Continuo – Kísérjük a Virtuózokat! című magazinműsorában foglalkozik a pénteki adással. A mediaklikk.hu/virtuozok weboldalon és a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazásban híreket, érdekességeket, extra tartalmakat találnak az érdeklődők.