Senki ne számítson tipikus amerikai sikersztorira, ami azt meséli el, hogy a havannai nyomorból induló tehetséges félvér kisfiú hogyan válik a londoni operaház ünnepelt sztárjává. Bár mindez valóban megtörténik Carlos Acostával, aki a világ első színes bőrű táncosaként nemcsak státuszt kap a teátrumban, de címszerepet is a Rómeó és Júliában, a története ennél jóval bonyolultabb. A nyolcvanas évek nyomorgó Havannájában születő kis Acostát apja adja egy jobb élet reményében táncosnak (külön érdekesség, hogy a felnőtt Acosta önmagát játssza a filmben, jóval merevebben és távolságtartóbban, mint a gyerekkori énjét alakító Edison Manuel Olvera Núñez). A szabadságszerető és kínzó honvágytól gyötört fiúnak eszében sincs a balett fegyelmet követelő világába integrálódni, amikor csak lehet, megszökik. Hogy mégis sztár lesz belőle, javarészt apja ellentmondást nem tűrő akaratának eredménye. A pályán, ami végül biztos egzisztenciát, hírnevet hoz Carlosnak, talán ezért is marad végig magányos, küzd a démonjaival, és úgy tűnik, boldogtalan is: hihetetlen áldozat ez a sikerért. Apja halála után végül hazatér, otthon alapít színházat és társulatot, itt újra önmaga lehet. A történetet át- meg átszövik Acosta pályájának emblematikus szerepei, és keretbe fogják a Yuli – a kis Carlos beceneve – című életrajzi darab születésének pillanatai. Zseniális megoldás, ahogyan a film a szemünk előtt formálódó kortárs koreográfiák révén megmutatja, azok miként reflektálnak, táplálkoznak a múltbéli élményekből, eseményekből.
