Patricia Piccinini munkássága az ökoart tágan értelmezett vonulatába illeszthető. Visszatérő témája a művi és a természetes közti viszony feltárása, a modern tudomány fogalmai, a genetika, a biotechnológia bűvöletében alkot. Produkciói mögött átfogó és aprólékos kutatás áll, amely Piccininit a képzőművészet határain túlra viszi, a tudomány az ipar és a tömegkultúra szférájába. Az 1965-ben született művész a melbourne-i Victorian College of the Arts festő tanszakán diplomázott, ahol hat éve tanárként is dolgozik. Zavarba hozó művei három téma köré csoportosíthatók: szörnyszülött lények, manipulált környezet vagy állatok, illetve autódeformációk. De a torz teremtményeire adott reakciók által maga az emberi természet is a vizsgálat tárgyává válik. Egyik legújabb projektjét Superevolution címmel a Melbourne Fesztivál keretében mutatták be. Piccinini egy műállatot hozott létre, a „szirénvakond”-ot, amit az állatkertben élő wombatok között helyezett el. A látogatók két egymásba fonódva alvó furcsa lényt láthattak egy üregben, amelyek „lélegeztek”, tarka-pettyes bőrük hullámzott. A közönség zavarba jött az állatoktól, amelyeket nem lehetett az ismert fajok közé besorolni, s bár tudták, hogy művészi alkotást látnak, próbára tették intellektuális képességüket. Az ezt követő zűrzavar mutatta, hogyan építjük fel valóságképünket, akár az érzékelés vagy az olvasás által, akár józan eszünk vagy szakértői vélemények alapján. Emellett az etikai problémák is előtérbe kerültek azzal kapcsolatban, hogy mit tekintünk egyáltalán annyira élőnek, hogy érzelmek fűzzenek hozzá.

A szirénvakond első neve SO2 volt, utalva az SO1-re (Syntetical Organism), a világ első szervetlen anyagokból, laboratóriumban létrehozott mikroorganizmusára. Az SO2 rajzát háromdimenziós megjelenítése követte, majd természetellenes (emberi) és „természetes” közegébe helyezése, melynek során az etimológia világával is kapcsolatba került a művésznő, illetve szakértőkkel is konzultált. Művei közelről követik a tudományos élet vitáit, időnként sajnos jövendőmondónak tűnnek. Arra mutat rá, hogy míg a nyilvánosság a későbbi nagy változások kezdetéről beszél, valójában ezek a bizarr dolgok már régen végbe mentek. Ugyanakkor az alkotásaira adott reakciók révén az emberi természetről is képet kaphatunk: a világon először minden szokatlannak tűnik, de azután az idegenkedés a háttérbe szorul: az SO2, amikor először látod, bizarr, másodszorra már csak SO2. A körülötte levő emberek szinte észre sem veszik.

Alkotásaival olyan etikai kérdéseket vet fel, mint mi a felelősségünk az olyan élet iránt, amely nem biológiai reprodukció útján jön létre. Miként kell lássuk azokat az egyre növekvő számban születő gyermekeket, akik a termékenységserkentő technológiák segítségével jönnek világra? A technikai intervenció mértékét figyelembe véve, hogyan tudunk még értelmes különbséget tenni a természetes és a művi élet között? Az állatkerti helyszínt kritikának szánta, szerinte az állatkert teljes mértékben művi, egy természetes élőhely ember alkotta technikai eszközökkel fenntartott utánzata. Mennyivel kevésbé természetes a szirénvakond annál az állatkertnél, ahol „lakik”? A világ állatpopulációinak „elmúzeumosítása” odáig terjed, hogy már fel sem tűnik egy, az állatkerti wombatok között elhelyezett ember alkotta „kedvesen torz” kreatúra.

Az ausztrál művész másik témája az autóra mint konzumtárgyra irányuló túlzott figyelem kifigurázása. Mint a tömegkultúra identitáskifejező eszköze, használójának személyiségét nem pusztán jelölő, hanem már helyettesítő, ikonikus viszonyra a legszélsőségesebb példa a Sandman-kocsi démona. A Truck Babies-sorozat ötlete pedig egy hosszú autóút során merült fel Piccininiben, amikor bevallása szerint élőlényeknek kezdte látni a közlekedő kamionokat. Művével arra utal, hogyan éljük, élhetjük meg az elmúlt száz évben a magunk köré teremtett világot. Percepciónk nem mindig tudatosuló részének egy furcsa sajátosságára hívja fel a figyelmünket.

Természetikörnyezet-fogalmunk viszonylagosságát érzékelteti a képernyőkből álló őserdő, a Plasticology, azaz, van-e jogunk természetes környezetnek nevezni azt a pár elszigetelt zöld területet, amely civilizált világunk egybefüggő betonbevonata kihagy.

Persze Piccinini munkái a művészet és műalkotás-fogalom megváltozását is jelentik. Műtárgy-e a szirénvakond nevű lényimitáció? Művészi fikciója szellemes: a műtárgy mint eleven állat, mely az állatvilág múzeumában kerül kiállításra. Amikor a befogadó szembesül műveivel, első pillanatban valószínűleg érzelmi választ ad, undorodik vagy aranyosnak tartja azokat. Második tekintetre a kortárs művész etikai hozzáállását véli fölfedezni a megváltozott világhoz. Az értelmezés harmadik lépcsőjeként pedig, az értelmét kutatva rájön, hogy Piccinini minden műve alapvetően az emberi természethez tartozó nem emberi integrálásának legszélsőségesebb példáit keresi.

(nemecsek)