Ontario parlamentje április 7-én fogadta el a törvénytervezetet, amelynek értelmében az idei évtől minden október Hungarian Heritage Month, azaz a Magyar Örökség Hónapja lesz. Az első eseménysorozat többéves előkészítés után jöhet majd létre ősszel a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Torontói Főkonzulátus közös munkájának eredeményeképpen – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

Hirdetés

A közleményben idézik Palkovits Valér torontói főkonzult, aki szerint egyedülálló elismerése ez a kanadai magyarok évszázados szorgalmának és tehetségének, amivel tevékenyen hozzájárultak Kanada legnépesebb tartományának fejlődéséhez.

„Nagyon hálás vagyok, hogy olyan barátai vannak Magyarországnak itt Torontóban, mint Michael Tibollo miniszter úr, aki felkarolta a kezdeményezésünket” – mondta a torontói főkonzul.

Balla Sándor, a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke a közleményben kiemelte: nagyon büszkék magyarságukra, és arra, hogy Ontario tartományban a világon először lesz Hungarian Heritage Month.

Korábban írtuk

„Sok munkánk van benne, de megérte” – tette hozzá.

Mint a közleményben kiemelik, április 7-én Michael Tibollo, Ontario tartomány mentális egészségért és szenvedélybetegségekért felelős minisztere beszédében méltatta a magyarokat, gazdag kultúránkat, megemlékezett az 1956-os múltról, kiemelte a magyar művészetet, tudományt, az üzleti, a technológiai és sportsikereket.