A Dunán sugárzott műsorban tíz dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

Hirdetés

Oláh Ibolya és a Nem adom el a maximális 40 pontot kapta a zsűritől, mögötte Nyári Alíz és a Félóra nyár 39 pontig jutott. A harmadik helyen a Third Planet a Táncol a világ című dallal 38 ponttal, a negyediken Solére és a Másért 36 ponttal lett elődöntős.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Greta és az Igazi kincs című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész; valamint a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere véleményezte és pontozta. Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét.

Korábban írtuk

A harmadik válogató extra produkciójaként Tátrai Tibor és a godfater. a Búcsúkeringő című dalt adta elő.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2022 honlapján – https://mediaklikk.hu/adal2022/ -, valamint a műsor Facebook-, Instagram- és TikTok oldalán találhatók részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.