Fotó: MTI/Rosta Tibor (archív, illusztráció)
Hirdetés

Fábián Tamás elmondta, hogy a kastély honlapján érhető el a virtuális túra, amelyben az érdeklődők önállóan barangolhatnak a főúri épület termeiben, az intézmény közösségi oldalán pedig egy online tárlatvezetés tekinthető meg, amelyet Szilágyi Sándor történész, a kastély munkatársa közreműködésével rögzítettek. A gyulai vár is bebarangolható már a honlapról, az online tárlatvezetés pedig napokon belül elérhető lesz a közösségi oldalról.

A kommunikációs vezető hozzátette, a kastély különlegességét egyfelől az adja, hogy a XIX. századi főúri épület személyzetének mindennapjaival is megismertet az arisztokrácia szokásai mellett, emellett egyedülálló abban is, hogy legnagyobb számban digitális eszközök segítségével teszi ezt. A következő időszakban ezen eszközök tartalmait is folyamatosan megosztják majd – ígérte.

A szintén a nonprofit kft. üzemeltetésében lévő gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ Facebook oldalán pedig minőségi művészeti, ismeretterjesztő, szórakoztató, közgyűjteményi online tartalmakat ajánlanak; letölthető e-könyveket, hangoskönyveket, színházi és operaelőadások streamjeit, kiállítóhelyek digitális tartalmait – közölte.

A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély – amelyet alig két év alatt, 2,4 milliárd forintból újítottak fel – szinte napra pontosan négy éve, 2016. március 18-án nyílt meg látogatóközpontként. A nyitása óta több mint 300 ezer látogatóval bíró kiállítóhely Magyarország harmadik leglátogatottabb kastélya.

2018-ban jelöltként részt vett Varsóban az Év Európai Múzeuma Díj gáláján, ahol a legjobb 40 európai múzeum között az intézmény is helyt kapott. Tavaly Bécsben elnyerte a Heritage Hotels of Europe, az Európai Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének elismerését, Élmény és Örökség kategóriában.