Beszélgetés Szurdi Katka divattervező-textilművésszel

A Kormorán legutóbbi lemezbemutató koncertjén csodálhattuk meg a három énekes merész és gyönyörű ruháit, amelyek a honfoglalás kori tarsolylemezek motívumait idézik. A kollekció egy fiatal, felvidéki származású divattervező és textilművész, Szurdi Katka munkája, aki a régi öltözékek stílusjegyeit és a magyar motívumkincset használva készíti fiatalos, divatos terveit, amivel teljesen egyedülálló a londoni punk és az underground stílust követő fiatal divattervezők között.

– Mi ihlette a Kormorán fellépő ruháit?

– László Gyula könyveiben a honfoglalás kori tarsolylemezek, tegezek, régi ruházatok mindig lenyűgöztek, hiszen hihetetlenül gazdag motívumkincset rejtenek. Most a tarsolylemezek egy-egy palmettáját, magyarul bimbódíszét, azaz a minta visszatérő elemeit használtam fel, de nem motívumként, hanem funkcionális kiegészítőként, például övnek, rátétnek. Szerencsére a Kormorán elég karakteres zenét játszik, különösen igaz ez a dögösebb, akár turáni rocknak is nevezhető szerzeményekre. Sodró lendületű, egyéni, számomra ihletforrás. Koltay Gergő kaftánjának hátára rátétet terveztem, ami szintén egy palmetta, de formája madarat, kormoránt idéz. A másik két ruhán úgy használtam a palmettákat, hogy az énekesnők alakjához igazodjanak, és a magyar zászló elvontabb színeit adtam nekik, mégpedig a bordót, az ezüstöt és az olajzöldet, valamint a magyar színvilághoz szintén közel álló aranyat. A Kormorán zenéjéhez illő anyagokból készültek a ruhák: az övek, a kaftán és a fűző bőrből, a nadrág kordbársonyból, az övhöz kapcsolódó szoknyaszerű kreáció organzából. Maga a forma, a szabás pedig teljesen modern. Arra törekedtem, hogy a látvány a zenéjük ősi elemeit adja vissza, de mégis mai legyen.

– Mi az, amire általában törekszik a tervezés során?

– Igyekszem a régi korok ruháit, motívumait a mai divattal ötvözni. Több olyan tervező is van Magyarországon, akik a régi magyar nemesi viseletek motívumait használják, köztük Hampel Katalin műhelye, akit nagyon tisztelek. Én annyiban különbözöm tőlük, hogy szintén a régi motívumokból indulok ki, de mai, korszerű hatást szeretnék elérni. Nem a korhűség a célom, a vonalakat, díszítéseket maira stilizálom, és eközben beleadom a saját stílusomat. S nemcsak alkalmi, hanem hétköznap is viselhető, fiatalos ruhákat tervezek.

– Említette, hogy a Kormoránnak készült ruhák tervezését a zenéjük is meghatározta. Mi minden adhat ihletet egy ruhatervezőnek?

– Akár egy épület is. Egy angol pályázatra például a huszadik századi építészetből kiindulva kellett terveznem, s egy amerikai építész, Mark Green Bölényházát választottam. Ez egy organikus stílusban fogant, fadúcokból álló épület, melynek a tetőszerkezete határozta meg az elkészült fellépőruha látványát, és igen előkelő helyen végeztem a pályázaton. Bármi ihletet adhat, ami megfogja az embert, egy színes festmény is például. A három ruhából álló diplomamunkámat például az impresszionizmus határozta meg, amivel a Textilipari és Műszaki Tudományos Egyesület diploma-nívódíjas pályázatán második helyen végeztem. Debussy A tenger című műve hatott rám. Szintetikus és pamutszálakból szőttem az anyagokat, amelyekbe vetülékként organzacsíkokból fontam szalagot. Nincsenek megvarrva, így felvenni a szalagok meghúzásával, igazgatásával lehet, ezáltal nemcsak az alakra illeszkednek, hanem folyton változtathatóak, vagyis formájuk mindig pillanatnyi benyomást rögzít. Maga az organza is olyan anyag, amelynek a színe változik, attól függően, hogyan esik rá a fény. A színeket az impresszionista festők színvilágából választottam, és törekedtem az ennek megfelelő benyomásra is. Ezek igen játékos ruhák lettek, egyébként fali textíliának is alkalmasak.

– Felvidéki származású. Hogyan került Budapestre?

– A családom ma is ott él, de az ottani képzőművészeti egyetem textilművész szakára csupán három embert vesznek fel, s mivel magyarul írom a nevemet, esélytelen volt, hogy ott tanulhassak. Mielőtt felvételt nyertem a Magyar Iparművészeti Egyetemre, elvégeztem egy kétéves tervezői iskolát. Ennek nagyon örülök, ugyanis az egyetemen nem a hallgató dönti el, hogy melyik irányba tanulhat a szakon belül. Egy év alatt a tanárok úgymond megismertek, és úgy látták, hozzám jobban illik a szövés, hiába mondtam, hogy ruhákat szeretnék tervezni. De egyébként nem bántam meg, mert egy másik mesterséget is megtanulhattam, s egy úgynevezett vándorfélév révén diplomámban mégis a „divattervező textilművész” szerepel. Ez a kombináció viszonylag ritka, legutoljára négy éve végzett hasonló „kézműves” tervező mint én.

– Milyen egy fiatal divattervező helyzete? Nyilván nehéz betörni a piacra.

– Kapcsolatokon múlik szinte minden, sajnos. Van, aki az egyetemen megalapozza a jövőjét, de ott engem valamiért nem kedveltek túlságosan, sokan pedig modellként vagy kisegítőként már korábban bekerültek a szakmába. Amennyiben más lehetőség nem adódik, a hasonló stílusban dolgozó fiatalok összeállnak. Leggyakrabban a divatos, londoni punk világot választják, vagy a már túlzottan elvont underground stílusban dolgoznak. Most ez a kettő megy, erre van igény, legalábbis ezt hangoztatják úton-útfélen. Kérdés, mennyire igaz ez, ha a nagyközönség elvétve találkozik mással. Olyan tervezővel, mint én, nem találkoztam, de jó is így, elég egyedi elképzeléseim vannak, amelyekhez ragaszkodom.

– Milyen ruhákon dolgozik mostanában?

– A Kormorán-kollekciót 2-3 ezren látták élőben csak a körcsarnokban, így sok pozitív visszajelzést kaptam. Mindezen felbátorodva a méltatlanul elfeledett avarok motívumkincséből kiindulván tervezek egy új kollekciót. László Gyula munkássága itt is visszaköszön, hiszen elmélete szerint a Kárpát-medencébe érkező második avar hullám a magyarság első honfoglalásának számít. Nagyon leegyszerűsítve ez a kettős honfoglalás elmélete, amihez persze nem szólhatok hozzá, de mint fantasztikus Kárpát-medencei örökség komoly ihletforrásként szolgál számomra. Az avarok művészetének két nagy korszaka volt, rám inkább az úgynevezett griffes-indás emlékek hatnak, ugyanakkor ezeket is a magam képére alakítom.

Fehérváry Krisztina