Fotó: Várkapitányság
Hirdetés

A tájékoztatás szerint a látogatók hosszú sorokban várakoztak az állami ünnepen tartott megnyitón, a csaknem félórás tárlatvezetésre a tervezetteken felül is indítottak csoportokat.

A Szent István-termet és a hozzá tartozó kiállítást a szűk befogadóképesség ellenére egy nap alatt több mint ezren tekintették meg, de még ennél is többen lettek volna rá kíváncsiak – írták.

Az előregisztrált és helyszínen várakozó látogatók között voltak a határon túlról érkező fiatalok is, akiknek a Rákóczi Szövetséggel együttműködve biztosított belépést a Várkapitányság, így Szent István ünnepén ők is az elsők között tekinthették meg a látványosságot – fogalmaztak a közleményben.

Az újjászületett terem augusztus végéig ingyenesen látogatható. A negyedóránként induló turnusokban a szervezők helyet biztosítanak az előregisztrált időpont nélkül érkezőknek is, de nekik vélhetően egy kicsit többet kell majd várniuk a helyszínen – hívták fel a figyelmet.

Korábban írtuk

A szeptember 1-jétől induló bővített, egyórás, személyes vagy digitális tárlatvezetésekre jegyeket a https://szentistvanterem.hu oldalon lehet váltani – tudatta a Várkapitányság.