Fotó: MTI Fotó: Ujvári Sándor
Mikulás Ferenc a Magyar népmesék jeleneteiből összeállított tabló előtt
Hirdetés

A só, A kis gömböc, Eb, aki a kanalát meg nem eszi, A macskacicó, Az égig érő paszuly… Mára már kultikussá vált epizódok a magyar rajzfilmtörténet leghosszabban futó mesesorozatának első évadából.

Furulyaszó-kísérettel és népi virágmotívumokat eldaloló kismadárral indult 1977-ben a Magyar népmesék sorozat, amelyből 2011-ig nyolc évadon át száz vetített rész készült. Az ágról ágra szálló énekesmadarat, amelynek a csőréből a népi díszítő hímzést jelképező indák előkacskaringóznak, Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményének kezdő sora ihlette: „Száll a madár ágrul ágra, száll az ének szájrul szájra.”

A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Csoportjának eredeti népmesegyűjtéseit kezdetben hivatásos mesemondók tolmácsolták, de olyan kiváló színművészek is életre keltették, mint például Molnár Piroska, Tolnay Klári, Avar István és Bánffy György. A 80-as évek közepétől azonban kizárólag Szabó Gyula egyedi, gyakran pajzán humorral átitatott, ízes hangján beszéltek a világszép királykisasszonyok, napkorong-hajszínű királyfiak, gömbölyded, öreg királyok, másokat megkárosító zsiványok és szegény emberek éles eszű, megpróbáltatásokon át győzedelmeskedő legkisebb fiai.

A sorozat ötletgazdája Mikulás Ferenc, a magyar animációs kultúra kiemelkedő képviselője, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének vezető szakembere volt. Az első epizódok „ősrendezője”, forgatókönyvírója, tervezője, majd később a sorozat állandó szakértője pedig Jankovics Marcell, a nemzet művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas grafikusművész.

Korábban írtuk


A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően a széria népszerűségét tovább táplálta a fiatalok növekvő érdeklődése a néprajz és a folklór iránt, amely a 70-es években a magyar táncházmozgalmat is életre hívta, valamint lendületet adott a népzene reneszánszának is. A Magyar népmesék a hazai rajzfilmipar első olyan hagyománytisztelő alkotása lett, amely sikeresen ötvözte a népi kultúrát az animációval. Az autentikus népi irányvonalat a képi világ is tükrözte, hiszen a grafikák hűen követték annak a táj­egységnek a jellegzetes motívumkincsét, ahonnan az adott történet származott. A tanulságos elbeszéléseken keresztül ilyen módon megismerkedhettünk a népviseletbe öltöztetett hősöket körülvevő kalotaszegi, székely, palóc, matyó és dunántúli szőttesekkel, szűrökkel, fafaragásokkal, festett bútorokkal.

A történeteket hallgatva szinte meg­elevenedik előttünk a képzeletbeli bajuszát megpödrő mesélő, vagyis Szabó Gyula, aki huncut mosollyal regél a disznókat megtáncoltató, agyafúrt Csillagszemű juhászról, az ördögöt megleckéztető székely asszonyról vagy éppen a bíró okos lányáról, aki hoz is ajándékot Mátyás királynak, meg nem is.

A Magyar népmesék sorozat sikeres nemzetközi karrierjét bizonyítja, hogy megszületése óta eddig közel negyven országban sugározták Európa-szerte, sőt Japánban, Kínában, Ausztráliában és az USA-ban is műsorra tűzték a televíziók. Hiszen a világ bármely pontján megmelengetik az ember szívét azok a magyar népmesék, amelyekben a leleményes, oroszlánszívű pásztorlegény nem ijed meg a saját árnyékától, kiállja a három hősies próbát, így végül mindig elnyeri a szemrevaló királylány kezét, és mellé – csak úgy ráadásképpen – az öreg király fele birodalmát is. A szereplők pedig boldogan élnek, amíg meg nem halnak.