Fotó: Várkapitányság
Hirdetés

A Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan újulnak meg a Budavári Palotanegyed balesetveszélyes, lepusztult, szerkezetileg meglazult várfalszakaszai. Kiemelt cél, hogy a várban élők és az ide látogatók rendezett környezetben töltődhessenek fel, és a várfalak mentén is biztonságosan járhassák körbe a budai Várat. A régóta esedékes rekonstrukciós munkák előkészítése az érintett területek állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött, aminek során számos érdekes történelmi emlék bukkant elő a föld alól. A régészek megtalálták azt a nőstény oroszlánt mintázó domborművet is, mely az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette.

A pihenőházat egykor Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón. A második világháború után lebontották, helyére pedig a ma is látható, középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.

Fotó: Várkapitányság
I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénár

Az értékes régészeti leletek nemcsak a századfordulót idézik meg, akad példa a korábbi történelmi korok különleges tárgyaira is: római kori érme, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénár, tömör vasból készült ágyúgolyók, csiszolt kővel díszített XVII. századi gyűrű, a XIX. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabja, valamint egy 1918-as, Kassán készült vasúti plomba is előkerült már a közelmúlt feltárásain. A mostani régészeti feltárás azonban más okból is különleges. 

– A mostanihoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban még soha nem volt a budai Várban: közel száz helyszínen dolgoznak a régészek. A munkálatokat a Várkapitányság, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen végzi. A budai Várban zajló fejlesztéseket előkészítő régészeti feltárások során az elmúlt években is már számos érdekes és értékes középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtunk, így Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékek is előkerültek – mondja Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti irodavezetője. 

Korábban írtuk

Fotó: Várkapitányság
XVII. századi gyűrű

A mostani várfal-rekonstrukciós munkálatokon felül a következő években ugyancsak folyamatosak lesznek feltárások, melynek köszönhetően rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár. 

A Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság számára kiemelten fontos a korszerű örökségvédelem, ezért nagy hangsúlyt fektet a világörökségi terület fejlesztési helyszíneinek tudományos kutatására, az eredmények feldolgozására és dokumentálására.