A járványveszélyre való tekintettel idén nem szerveznek a Civil Ízek utcájában főzőversenyt és nem tartják meg az Alpokalja ízei című vetélkedőt sem – tudatta közleményében Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója.

Hirdetés

A helyi kézművesek a vár külső udvarán, míg a vendég vásározók a Jurisics téren és a Fő téren kínálhatják portékáikat mindkét nap délelőtt tíz és este hat óra között, délutánonként a Jurisics téren Peltzer Géza és Vlasits György harmonikaművészek szórakoztatják a látogatókat, a Hősök tornyából pedig időnként a Kőszegi Rezesek lesznek hallhatók – fűzte hozzá.

A szervezők közleményükben felhívták a látogatók figyelmét a koronavírus elleni fokozott védekezésre, a kötelező távolságtartásra, a maszk viselésére és a megfelelő higiénia betartására.

Korábban írtuk