Ötvenéves idén a Debreceni Virágkarnevál, amit néhány év kihagyás miatt idén 47. alkalommal rendeznek meg, az augusztus 20-i felvonulás mellett augusztus 13. és 21. között, számos programmal a város több pontján.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív

Az eseményt beharangozó hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy több magyar és külföldi előadó koncertjével, színházi- és gyermekprogramokkal, 3D épületfestéssel várják a látogatókat, az augusztus 20-i, hagyományos, több ezer fellépővel zajló karneváli felvonulás és a tűzijáték mellett.

Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója kiemelte: a virágkarnevál egy olyan debreceni sajátosság, amelyre méltán lehet büszke az ország, ezért a közmédia kiemelt eseményként kezeli, és több csatornáján élőben közvetíti több programot.

Idén először a virágkarnevál történetében környezetbarát, elektromos hajtású virágkocsi is felvonul augusztus 20-án Debrecenben – közölték hétfőn sajtótájékoztatón Debrecenben.

Az elektromos autó villanymotorjához az energiát a mobiltelefonokban használthoz hasonló akkumulátorok biztosítják – mondta a Debreceni Egyetem (DE) fejlesztéséről Husi Géza, a felsőoktatási intézmény műszaki karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék vezetője.

Nagyjából 2 ezer darab 12 kilowattórás akkumulátort építettek a szerkezetbe, amely mintegy 50 kilométert tud megtenni, óránként 20-25 kilométeres sebességgel. A virágkocsihoz fejlesztett újdonság, hogy nem használnak hagyományos kormányt, nincsenek rajta fékek, az irányítást egy botkormány segítségével oldják meg – tette hozzá Husi Géza. A gáz és a fék teljesen elektromos, és a fékezéskor keletkező energiát is újrahasznosítja a jármű.    

Husi Géza emlékeztetett arra, hogy a DE már 8 éve foglalkozik elektromos hajtású járművek fejlesztésével. Több tanulmányautójuk sikeresen szerepelt az alternatív hajtású járművek versenyén. A folyamatos innovációnak köszönhetően két évvel ezelőtt elkészült a tanszék start up terméke, egy elektromos hajtású kukásautó prototípusa. Ennek a fejlesztésnek az eredménye az elektromos virágkocsi szerkezetének kialakítása is – hangsúlyozta a szakember. A 40 napig tartó tervezésben, építésben a tanszék oktatói, hallgatói vettek részt.    

Az elektromos hajtás a DE virágkocsiját működteti majd az idei, 50. virágkarneválon. A szerkezetre a Pikó Sándor képzőművész által tervezett kompozíciót építik fel, amely az egyetemi innovációt, a sporttal kapcsolatos képzést és kutatást, illetve az együttműködés fontosságát jeleníti meg. A felsőoktatási intézmény kilencedik alkalommal indít virágkocsit a karneválon.     

A tervek szerint a következő években a debreceni virágkarnevál valamennyi feldíszített járműve környezetbarát, elektromos hajtást kaphat. 

MTI

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt