Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Görög István, a pákozdi Katonai emlékpark nemzeti emlékhely ügyvezetője (b) átveszi az Év emlékhelye díjat Móczár Gábortól, a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) főigazgatójától (j) az elismerés átadóünnepségén, a hetedik Emlékhelyek napja keretében a Fiumei úti sírkertben 2022. május 14-én
Hirdetés

Az Év emlékhelye díjat a Nemzeti Örökség Intézete alapította 2020-ban azzal a céllal, hogy a legaktívabb, az emlékhely státuszukat leginkább kiaknázó emlékhelyeket elismerje. Első alkalommal a székesfehérvári Romkert, tavaly pedig a mohácsi nemzeti emlékhely nyerte az Év emlékhelye díjjal járó Herendi porcelánserleget – tudatta a Nöri szombaton az MTI-vel.

Közleményük szerint az idei átadó ünnepséget a hetedik Emlékhelyek napja keretében tartották meg szombaton a Fiumei úti sírkertben.

Móczár Gábor, a Nöri főigazgatója az átadón hangsúlyozta: a pákozdi Katonai emlékpark nemzeti emlékhely az elmúlt tíz év „következetes, lelkes, igényes és példaértékű munkája eredményeként” nyerte el a díjat.

A többi emlékhellyel való együttműködésük is mintaértékű, emellett a környező térség emlékezetőrzésében, hagyományápolásában is jelentős szerepet töltenek be. A pákozdi Katonai emlékpark által életre hívott Hazáért körút elnevezésű mintaprogramjuk pedig nagy segítség a Nöri Nemzeti emlékezetpedagógiai programjának és a többi emlékhely hasonló célú tevékenységének is – idézi a közlemény a főigazgatót.

Korábban írtuk

A díjátadó után felavatták a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető bejáratánál elhelyezett okos parcellaköveket, amelyek a rajtuk szereplő QR-kód segítségével a két temetőben, a Nemzeti Sírkert részeként védett sírban nyugvó hírességeket mutatják be. Ez a Fiumei úti sírkert esetében több mint 1800 személyt jelent, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben pedig 33 védett sír található – áll a közleményben.