Fotó: MTI/Komka Péter (archív)
Hirdetés

Illés Kósik Andrea elmondta: a látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél készíthetnek ecsettel maratott, drótozott, fonálrátétes, viaszos-batik technikával és szalmával díszített hímes tojást, kipróbálhatják a mézeskalács-díszítést, elsajátíthatják a népibútor-festés alapjait, és megpróbálkozhatnak a drótozással is.

A gyermekekre mesekuckó, arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok sora, lovagoltatás és íjászat vár.

A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, valamint húsvéti locsolkodás gazdagítja a programot.

A vár tövében felállított szabadtéri színpadon folklóregyüttesek lépnek fel: a losonci Galáris és a füleki Foncsik énekegyüttes, a helyi File Banda, valamint a Rakonca és a Kis Rakonca néptáncegyüttes. Koncertet ad Herczku Ági és a Banda, valamint a besztercebányai Ján Mak zenekara vendégeivel.

A rendezvényen közreműködnek fazekaszsaluzsányi kézművesek, a helyi Motolla Kézműves Baráti Kör, a BANYA-társaság, a Füleki Farkasok és a Pro Gaudio polgári társulás, valamint a VMK MeseFigurák bábszínháza.

Az igazgató hozzátette: a program keretében a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és a XVIII. Nemzetközi Magyar Fotószalont is megnézhetik a látogatók a vár Bebek-tornyában.