„Példás alakban Te orcádra ütök”

Viszont az első percektől koncepciós filmnek tűnt, olyannak, amit tulajdonképpen Rákosiék is készíthettek volna annak idején, fordított előjellel. (Akkor nyilván a nyugati iskolák lettek volna rosszak.)

Valahogy már az elején kilógott a lóláb, mert a német földről budapesti iskolába érkezett Palkó (Paul Mátis) már a tanévnyitó ünnepélyen is leül a földre, ezzel mutatva, mennyire unatkozik, és hogy mennyire nem érti a magyar sajátosságokat.

Erőltetett kezdés, hiszen a magyar szülők magyarul jól beszélő gyereke meg is kérdezhetné a többieket, miért így kell ezt csinálni, miért ez a szokás itt nálatok. Ráadásul az ötödikes kor nem feltétlenül az elkülönülés ideje. A magányosság érzése később szokott rátörni a fiatalokra, úgy tizenhárom – tizennégy évesen. Nem véletlenül van egy hitelesebb képsor, amikor az új osztálytársak csivitelve szaladnak oda hozzá, és kérdezgetik arról, hogy vannak-e tesói, mik a szülei stb.

Palkónak két cimborája is akad, velük még órán is beszélget.

Az első percektől azt érezni – és nyilván a cím is ezt sugallja –, hogy itt aztán jól lerántjuk a leplet a magyar iskolai rendszerről, és természetesen a magyar társadalomról is. Mert ugye – sugallja a film – olyanok a felnőttek is, mint amilyenekké nevelik őket.

No és az hogy van, hogy Juci néni (Mészöly Anna alakítása kimagaslik a filmből), a magyar irodalom újonnan érkezett tanárnője a legempatikusabb és megértőbb a tanári karból? (Van még egy férfi, de azt érthetetlen módon kirúgják, erről majd lejjebb írok részletesebben.)

Juci néni Palkó mellett a mozi másik főszereplője.

A reál tárgyak oktatói „nyilván” könyörtelenek, vagy csak közömbösek a gyerekek problémái iránt.

A legnegatívabb karakter pedig természetesen a szadista tornatanár.

Mert a testnevelés oktatója csak érzéketlen és gonosz ember lehet, ugye? Egy elfuserált zupás őrmester! Hány tornatanár emeli ilyenkor a szemét az égre, miközben kedvesen és megértően beszél a gyerekekhez, és játszani is (!) tanítja őket?

Juci néni ebben a borzasztó porosz iskolarendszerben egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, akárcsak Palkó, még a bunkó portás is rendre utasítja őket, mondván, hogy nem a kijárati ajtón kell bejönni, és a bejáratin… Mert ezek a portások ilyenek, mondja a film rendezője a kapu őrével együtt: rendnek kell lenni. Pedig a való élet nem egészen ilyen, ezt mindnyájan tudjuk. A való életben az egyik kedves barátom egy nagyhírű gimnáziumban cerberus, ott valahogy másképpen működnek a dolgok. Szürke minden elmélet, mondta Goethe…

Aztán van egy jelenet, amit minden elismerő kritika kiemel, mert szerintük az anyagelfáradás miatt kitört ablak szimbolizálja a magyar társadalom végletekig kizsigerelt munkavállalóinak tehetetlenségét az állami túlszabályozás arrogáns bürokratáival szemben. Nem tudjuk, csak gyanítjuk, hogy nem véletlenül van úgy megrendezve, hogy az ablak ügyében telefonálgató tanár nem csupán lelkileg, hanem testileg is megtört, csontsovány figura a filmben, akinek egészen biztos, hogy nem sikerül megoldani ezt a tulajdonképpen jelentéktelen dolgot: egy ablakkeret helyreállítását.

No és a kirúgott kolléga, aki – mint említettem –, a másik empatikus tanár az újonnan érkezett Juci néni mellett. Kornélt (Ferenczi Gábor) nem értjük, hogyan rúghatják ki, hiszen csak annyit látunk a filmben, hogy leszóltak a „tankertől”. Na most, jómagam elég régen voltam hivatásos oktató, de egészen biztos vagyok benne, hogy ez nem így működik. Nem lehet valakit csak úgy kirúgni, az állás elvesztése komoly dolog, erős fegyelmi indokok szükségesek hozzá.

De hát a segítőkész tanárt ki kellett rúgni, Juci nénit egyelőre még nem, mert akkor Palkó egyedül maradna. Pedig a segítség nélküli kiszolgáltatott helyzet talán még jót is tett volna a filmnek, melyben csupán ötödikesek szerepelnek, mintha más korosztály nem járna abba az iskolába.

Hogy valami jót is mondjunk, a legerősebb és leghitelesebb jelenetek, amikor a szülőkkel találkozunk, először egy magáról megfeledkezett, agresszív apuka képében, másodszor pedig a szülői értekezlet jelenetében. A jobb módú szülők nekiesnek az egyetlen anyukának, aki férje halála miatt magányosan neveli gyermekeit, és ezért nincs pénze arra, hogy kifizesse a többnapos osztálykirándulás költségeit, s ezért Juci nénivel együtt inkább néhány egynapos kirándulást javasolnak.

A veszekedésbe fajuló vitában mintha nem is emberek, hanem őskori kövületek esnének a védtelen anyukának, fogukat csikorgatva és magukról megfeledkezve.

A kritikusok többsége is kiemelte ezt a jelenetet Szimler Bálint filmjéből, mely három díjat is nyert tavaly Locarnóban. Gondolom, nem véletlenül. Hálás dolog manapság a magyar társadalmat – s benne a magyar iskolarendszert –, bírálni a nagybetűs Nyugat magát felsőbbrendűnek vélt országaiban.