Úszó, vízilabdázó, bokszoló, rögbijátékos, autóversenyző, feltaláló, gyermekruha-tervező, zeneszerző, író, egyetemi tanár, politikus és nagykövet – ezek mindegyike volt Bud Spencer, akit mégis csupán színészként ismer a nagyvilág. A legendás pofonosztó rejtett arcait is megmutatja az a több mint négy éven át, öt országban és negyvenöt közreműködővel készült portréfilm, amelyet lapunk is támogatott. A Piedone nyomában február 28-tól látható a hazai mozikban.

A film rendezője, Király Levente Bud Spencerrel a forgatáson

Bud Spencerről – eredeti nevén Carlo Pedersoli – kevesen tudják, hogy mélyen vallásos, példás családapaként élt, hat nyelven beszélt, és három egyetemre járt. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbijátékos, hétszeres olasz úszóbajnok is volt, aki 1951-ben elsőként teljesítette hazájában egy percen belül a száz métert. Vízilabdázóként 1952-ben a helsinki és 1956-ban a melbourne-i olimpián is részt vett.

Carlo a sport mellett a tanulásban is jeleskedett, általános és középiskolában is ugrott egy osztályt, így tizenhat évesen Olaszország legfiatalabb egyetemi hallgatója lett. Később kémia és pszichológia szakra is beiratkozott. Ahogy a filmjeiben, úgy az életben is mindig a jó oldalán állt, és ahol csak tudott, segített az elesetteken. Lánya, Cristiana Pedersoli a filmben így emlékezik édesapja hőstetteire: „Tizennyolc éves lehettem, amikor édesapám az irpiniai földrengés áldozatain segített. Borzasztó nagy földrengés volt. Bud Spencernek volt egy légitársasága, amelyet maga működtetett, és a pilótatársaival összeállva helikopterről ő maga dobálta le a segélycsomagokat, amelyekbe gyógyszer, élelmiszer és ruházati cikkek voltak. De arra is emlékszem, hogy régen még a tengerben rendezték az úszó- és vízilabda-bajnokságokat. Az egyik versenyt a salernói partoknál tartották meg, ahol a nézőtér a tenger fölé nyúló sziklára eszkábált kis faépítmény volt. Ez a tribün a mérkőzés közben belezuhant a tengerbe. Apám, aki épp azon a meccsen játszott, azonnal a vízbe esett emberek segítségére sietett. A végén már fájt a karja, ami nem is volt csoda, mert vagy tíz embert mentett ki a vízből.”

Mivel Bud Spencer maga is gyengénlátó volt, egész életében a vakokért kampányolt, az UNICEF nagyköveteként is rendszeresen támogatta az ezzel a fogyatékkal élőket. Hitvallása volt még a kábítószer elleni harc, ahogy ez a Piedone-filmekben is megmutatkozott. Nemcsak a kábítószer-használat ellen vette fel a kesztyűt, mindent elvetett, ami az életben a természetet vagy a természetességet megváltoztatja, nem szeretett például gyógyszert szedni, és következetesen képviselte is mindenhol ezt a szemléletet.

Az olasz filmszínész szabadidejében gyermekruhákat tervezett, háborúellenes könyveket és dalokat írt. A család fontossága, a nők védelme, a gyengék és elesettek támogatása mellett a szolidaritást hangoztatta, elítélve minden erőszakot, és védelmezve az egyházat. Mélyen vallásos emberként így beszélt Istenről: „A vallásom katolikus, amit a szüleimtől kaptam. A hit számomra egy szükség. Szükségem van rá a mindennapokban, és nemcsak azért, mert a szüleim azt mondták, hogy fiam, légy hívő, hanem azért, mert ez ad értelmet az életemnek. Nélküle csupán állati ösztöneim lennének, és nem lennék az, aki vagyok. Se sportoló, se színész, se ember. Istent nehéz szavakkal megfogalmazni. Viszont tudom, hogy létezik. Szeretném tudni, milyen lesz a közelében élni. A lelkemnek. Mert a testünk már nem lesz ott velünk. Addig viszont marad a hit, ami nagyon sok erőt ad nekem. Amikor egy ember kilép az életbe, el kell döntse, melyik valláshoz tartozik. Én katolikus vagyok, és ez adja meg nekem a bizonyosságot, hogy valami történik velünk a halál után is.”

Otthon, a családban Bud Spencert „Földönkívülinek” hívták. Mégpedig azért, mert mindig ellentétes módon viselkedett, mint ahogy azt egy adott helyzetben bármely hétköznapi ember tenné. Ha gorombán szóltak hozzá, ő sosem szólt vissza, ha valamiért aggódni kellett, ő sosem idegeskedett. Szeretett álmodozni is, egyik legnagyobb vágya egy vontatóhajó megépítése volt, amit aztán meg is valósított: megtervezte, majd egy mester­emberrel felépítette a Sant’Andrea (Szent András) nevű óceánjáró hajót. Feltalálóként hét bejegyzett szabadalom köthető a nevéhez, például a repülőkön használt elektromos fogkefe vagy a gombnyomásra székké alakítható sétálópálca.

Bud Spencer, aki közel százhúsz filmet készített, imádott bennünket, magyarokat. A magyar nép iránt érzett tiszteletéről így beszélt. „Önök, magyarok büszkék lehetnek magukra. A magyar nép valóban egy igazi nép, ami rólunk, olaszokról nem mondható el. Mi széthúzunk, önök összetartanak. A történelmük és a nyelvük is mutatja, hogy mennyire különlegesek. A magyar talán a legnehezebb nyelv a világon. A sportolóikról nem is beszélve. Vízilabdázóként megtapasztalhattam, milyen nehéz a magyarok ellen játszani. Nagyon szeretem a hazátokat, szeretem Magyarországot. Emlékszem, hogy a Margitszigeten játszottam életem legeslegjobb vízilabda-mérkőzéseit. A magyar barátaim sokszor írtak nekem, mindig elküldték az újságokat, amelyek a sporteredményeimről számoltak be. Egy igazán nagy nemzet a tiétek, már csak a történelmét tekintve is. Képzeljétek el, vagy 10-15 alkalommal játszottam a margitszigeti uszodában. Köszönöm mindegyikőtöknek. Köszönöm mindazt, amit ettől a nemzettől kaptam. A szeretetet, a nagyszerű mérkőzéseket, amiket játszottunk a sport dicsőségére. A rajongóimnak pedig köszönöm, hogy a rajongóim lettetek, mert ez azt jelenti, hogy a filmművészeten keresztül sok-sok embernek sikerült átadnunk valamit. Nagyon köszönöm!” – fogalmazott Bud Spencer a Piedone nyomában c. filmben. Ez az első portréfilm a világon, amely az olasz legenda teljes életét dolgozza fel, és kevésbé ismert arcait is megmutatja a nagyközönségnek. A színész emberi értékeire koncentráló alkotás egyszerre főhajtás egy nagy ember előtt, és példamutatás egy olyan korban, amikor az európai keresztény értékek és erkölcs kiveszőben vannak.