Hirdetés

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a város szezonnyitó összművészeti fesztiválja idén is a március 15-i ünnepi programokkal indul. Ezek közül kiemelte a koszorúzást, a huszár bandérium felvonulását, valamint a Karzat Színház családoknak szóló szituációs játékát, amely a Megyeháza téren idézi fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hangulatát.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy ezen a napon adják át a díszpolgári címeket és a Pro Urbe Győr díjakat is.

Tóthné Kardos Krisztina, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta: a fesztivál missziója, hogy a város amúgy is gazdag kulturális kínálatát kiegészítve olyan rendezvényeket kínáljon a látogatók számára, amelyek a maguk nemében különleges, Győrben ritkán látható előadások mind a gyermekek, mind a felnőttek számára.

A gyermekekre kiemelt figyelmet fordító, sokszínűség jegyében zajló programok között megtalálhatjuk Babicsek Bernát harmonikaművész március 16-i koncertjét, Fekete János Jammal március 17-i beatbox színházát és az új arculattal, új szerkesztőséggel jelentkező Műhely folyóirat estjét is.

Kiemelte, hogy március 20-án és 21-én, Szent Patrik ünnepén ír-magyar napokkal várják az érdeklődőket a győri székesegyházban található könnyező Szűzanya-kegyképpel kapcsolatban, hiszen az ereklye 300 éves kapcsolatot jelent Írország és Magyarország között. A tradicionális zenei és gasztronómiai programok mellé a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár kiállítással és előadásokkal kapcsolódik.

A fellépők között megemlítette még Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra március 22-i koncertjét, Grecsó Krisztián és Szabó Balázs rendhagyó zenés verses estjét, valamint a március 24-i Operabeavatót, amely Göttinger Pál rendezésében arra hivatott, hogy a közelebb hozza a gyerekekhez és szüleikhez a zene és a színház egyesülését, az operát.

A fesztiválközpont igazgatója szólt a március 28-i Spontárlat című rendezvényről is, amikor megnyitják az Arany János utcát a képzőművészek előtt, akik egy street gallery keretein belül megmutathatják a nagyközönségnek alkotásaikat.

Kiemelten a gyermekeknek ígér nagyszerű kikapcsolódást a fesztivál záró rendezvénye, a Csukás István Utazás a szempillám mögött című művét feldolgozó zenés mesejáték.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar vezetője egy március 26-i programra, az Amadeus Live-ra hívta fel a figyelmet. Fűke Géza úgy fogalmazott, nem áll távol a zenekartól, hogy szokatlan helyen, szokatlan módon koncertezzen, így valószínűleg egyedülálló lesz az is, hogy a fesztivál keretein belül a városi egyetemi csarnokban egy hollywoodi filmet, a 8 Oscar-díjas Amadeust kíséri majd élőben a zenekar Jessica Cottis karmester vezetésével – tette hozzá.

A fesztiválról további információk a mufegyor.hu és a hellogyor.hu oldalon érhetők el.