A filmbéli tinilányoknak, úgy tűnik, teljesen normális, hétköznapi dolognak számít, hogy taxisokat elégítenek ki orálisan egy ezresért. Unatkoznak, nem dolgoznak, suliba sem járnak, szüleikről is csak néhány szó esik, így csak egymásra támaszkodva tengnek-lengnek a pesti rideg utcákon. Társadalomrajz lenne, de egyrészt a társadalom nem ilyen, másrészt a színészek nem hozzák a formát. Többnyire „természetesen” viselkednek, néha már annyira, mintha improvizáltak volna. Legkiemelkedőbb a taxis Ernő feleségének „sötét” barátnője volt, akit Péterfy Bori alakított. Amúgy vannak benne vicces és meghökkentő részek, de nem ajánljuk azoknak, akik nem bírják a csúnya szavakat vagy a meztelen fenekeket. Tartalmilag pedig minden izzadás ellenére nem erős film. Elsőfilmes rendezőtől nem rossz, és főleg nem tipikus.

Marosvölgyi Luca

Lányok – magyar film, 2007. r.: Faur Anna

CD – Egy amerikai suliban

Igen ígéretes kis formáció az 1997-es alakulású, a rap, a rock és az R&B stílusokat képviselő Gym Class Heroes. Ténylegesen zenekarról van szó: valódi dobossal, gitárossal, basszusgitárossal. Nem az a tipikus hip-hop zenekar, amelyben monoton dobra monoton szövegelést nyomnak. Habár elég sok a rap betét, legutóbbi albumuk zenei része elég színes, jól hangszerelt, gyakran eszünkbe juthat a Gorillaz, de még a Maroon5 is. Koncepciólemez, a téma egy átlagos amerikai iskolai nap. A Cupid’s Chokehold című szám sokaknak ismerős lehet a televízióból, rádióból, de a Biters Block is lehetne slágerlistás, amelyben zseniális a basszus és a gitár dallammenete, a refrénben pedig egy egész kis kórus hallható. Élőben biztos sokkal meggyőzőbb, talán jönnek hazánkba is valamikor!

M. L.

Gym Class Heroes: As Cruel As School Children – Warner Music, 2006

SZÍNHÁZ – Örömterápia

Liliomfi alakja annyira összenőtt Darvas Ivánnal, hogy felesleges, sőt értelmetlen újra feldolgozni a művet – gondoltuk a bemutató előtt. Pinczés István rendező azonban nemcsak ki – emeli Szigligeti Ede klasszikusát Makk Károly mozijának árnyékából, hanem azt is feledteti, hogy csupán színdarabot látunk. Sokkal inkább örömterápia, ami a színházban történik: amint feltűnik a vándorszínészek színes kavalkádja, tapinthatóvá válik a jókedv. A cselek, félreértések okozta helyzetkomikumot zseniálisan fokozzák a végsőkig, azzal a csiklandó izgalommal töltve meg a teret, amelyet első randik vagy ajándékozás előtt érzünk. A boldog végnek ezért nem is tudunk igazán örülni, mert a függönnyel a mosoly is legördül az arcunkról. Újra magányos, fáradt polgárok vagyunk, akik a színház előtti buszmegállóban egymásra sem néznek, pedig a közös élmény a bizonyíték, hogy nem hosszú az út lélektől lélekig.

VSZK

Szigligeti Ede: Liliomfi – Magyar Színház

ÉTTEREM – Szeretjük

Az Árnyas vendéglő régóta célpontjaim között szerepel, a világhálón híveitől igen jókat lehetett róla olvasni. Nem csalódtunk mi sem. Gyönyörű környezetben található, a budai „hegyvidék” lábánál: nyáron pazar kerthelyiség, télen duruzsol a kemence. Külön szerencsénk volt, hogy az étterem vezetősége – vélhetően felbuzdulva az országos Torkos Csütörtök sikerén – a hónap pont azon napján a teljes választékot fél áron számolta fel. Az ételek túlmutatnak a szabványkínálaton, nem átütőek, de kétségkívül ízletesek, bár korrigálni lehetne itt-ott, például nem kellene pitát adni az étlapon megígért olívás kenyér helyett. A borkínálat korrekt, társam Nyakas Chardonnayt ivott a Szent Jakab kagylóhoz. Értékeltük, hogy a burgonyafánk házilag készült, a „fertály-kacsa” több mint impozáns, s igencsak elégedettek voltunk a borjúpaprikással is. A tálalásra láthatóan sokat adnak, előszeretettel használják az öntöttvas serpenyőt e célra, tisztesek az adagok, s elég gyors a kiszolgálás. Bár ez lehetne kedvesebb is, de tudjuk be a hidegséget a strapának, aminek ki van téve a személyzet egy éppen csúcsra járatott étteremben. Jól ki van találva az Árnyas: otthonos, barátságos, a boldog békeidőket idéző beltér, gyönyörű kivitelezésű étlap és a helyenkénti döccenőkkel együtt is magabiztos konyha.

Dorozsmai Endre

Árnyas – Budapest, Diósárok u. 16.

KÖNYV – Személyes mitológiák

Lovász Erzsébet rendkívül érzékeny és látomásos festőművész, aki több mint negyed százada van a pályán, s finoman változó stílusával új és új területekre kalauzolja nézőit. Kortárs művészeti könyvkiadásunkban vagy hivalkodóan drága és vastag kötetekkel találkozunk, vagy a művészhez is méltatlan, igen gyengécske darabokkal. A róla megjelentetett kötet azonban megfelel a követendő szempontoknak: az elmélyült szakmai tájékoztatás mellett a műveket élvezhetően idézi fel, és a képanyag vizuálisan is végigvezet minket ezen a szuverén, csoportosuláshoz, netán klikkhez soha nem kapcsolódó, szorongatóan felemelő művészi pályafutáson. Tanulmányokból bő válogatás olvasható Boros Géza húsz évvel ezelőtti bevezetőjétől L. Simon László 2006-os elemzéséig. Csupa emelkedett és pontos írás. A kötetnek Márton László Attila adta az igényes arculatot, Novotny Tihamér pedig szerkesztette, a rá jellemző, ma már szinte egyedülálló alapossággal.

Feledy Balázs

Lovász Erzsébet – magánkiadás, Budaörs, 2006

FILM – Klasszikusan angol

A Halálos temetés mindent megad, amit ígér, vagyis amit egy klasszikus angol komédiától várhatunk. A forgatókönyv jó, mert a sablonos elemeket úgy illeszti össze, hogy közben teljesen újnak és fordulatosnak hatnak, s ezért Frank „Yoda” Oz mozija egy percig sem unalmas. A családmesék sajátossága az, hogy a belső, bizalmi körben a legapróbb poénok is képesek mulatságosak lenni, s valahogy olyan egésszé simulnak össze a történetben, amely egyszerre humoros, megkapó és nagyon közeli is. A főhős, a tehetséges, ám félénk és halk szavú író temetést rendez apjának, amire ugyebár összegyűlik a sokszínű rokonság apraja-nagyja, és végül nevettető káoszban jutunk el a kellemes végkifejletig, ami persze már nem is érdekes, hiszen úgyis a fordulatos-trükkös folyamat és a tucatnyi nagyszerű angol komédiás számít igazán. A szépséges angol vidéki udvarház gyönyörű hátteret nyújt, a könyvtárszobában zajló percek pedig valószínűleg beírják magukat minden idők legjobb filmkomédia-jelenetei közé.

Hádé

Halálos temetés – amerikai–német–angol vígjáték, 2007

DVD – Mozgás és zene

A Zeneker Kiadó és a Fortuna Records a legfiatalabb korosztály oktatását és fejlesztését próbálják segíteni közös kiadványaikkal, amit a korábbi, platinalemezes Kata Fitnesz gyerektorna sikere is bizonyít. Most Tilesch Kata okleveles edzővel és kicsiny csapatával tehetünk kalandos utazást a világ körül úgy, hogy közben különböző országok hangszereit és népzenei motívumait hallhatjuk, míg a gyakorlatok a kicsik teljesítő és koordinációs képességeit fejlesztik. Másik kiadványuk, a Cifra palota 22 dalát pedig zenepedagógus vezetésével egy általános iskolai gyerekkórus tagjai énekelték fel. Az alsós tananyagból válogatott dalokat – mint az Egy boszorka van, a Hopp, Juliska – színes animációk illusztrálják.

BB

Kata fitnesz a világ körül, Cifra palota – Fortuna Records, 2007