Recenzió 2009/48. szám
Az albumon az énekhang kapja az egyik főszerepet, a zenekar alapítója, Krulik Zoltán ugyanis, mint korábban már annyiszor, ismét nagyszerű énekesekre (Korzenszky Klára, Hornai Zóra) bukkant, akik kellő játékossággal és tehetséggel felelnek meg akár a folklór, akár a modern zenei stílusok énekesi kívánalmainak.
Szentei Anna
Makám: Yanna yova – Z Paraván Kiadó, 2009
FILM – Némi öldöklés
Az ember olykor fogadalmakat tesz, hogy mit nem csinál többé az életében. Ilyen például az, hogy többé nem nézünk meg egy Gerard Butler-filmet sem. Nevezett színész gyakran jelenik meg mostanság a stáblistákon, pedig épp úgy mutat és működik a vásznon, mintha egy fatuskót rángatnának láthatatlan marionett-szálak. És még mindig ő a legjobb ebben az egész akcióban, ami a jogrendszer igazságtalanságának feltárását próbálja meg magára álarcul húzni, közben meg igazából csak némi öldöklésről van szó, változatos módokon. A thrillerkészítőknek észre kellene már venniük, hogy ez a XXI. század, hogy nem lehet ál-pszichológiai érvekkel eladni az ötlettelenséget. Nem akarjuk megélni, mit érezhet, akinek szeme láttára lemészárolják családját, s hogy hogyan tölt el tíz évet a bosszúállás tervezésével. A film, még ha felszínes izgalmakat rejtene is magában, könnyen csúszik bele buta mondatokkal körített buta szituációkba, a kettesszámú főszereplő, bizonyos Jamie Foxx pedig olyan egyszerű teljesítményt nyújt, hogy inkább azt kívánjuk, bár ne látnánk.
Herbák Dóra
Törvénytisztelő polgár – amerikai film, 2008
KIÁLLÍTÁS – Nyomozás amatőröknek
A CSI-ról feltehetően mindenkinek Las Vegas, Gil Grissom és csapata jut az eszébe. A hatfős gárda ezúttal Magyarországon helyszínel, s elsősorban gyilkossági ügyeket oldanak meg a tudomány segítségével. Persze szó sincs valódi nyomozásról, itt minden egy, a legmodernebb technológiával felszerelt laborban zajlik, a főszereplők pedig mi magunk vagyunk. Az interaktív kiállításon ugyanis a rendelkezésünkre álló bizonyítékok – lábnyom, keréknyom, ujjlenyomat, hajszál, légylárva stb. – segítségével egy gyilkossági ügy kellős közepébe csöppenünk, míg végül kiderül, hogy jó nyomozó válna-e belőlünk. A törvényszéki nyomozóként eltöltött két-három óra mindenesetre teljes koncentrációt igényel, valamennyi érzékszervünket igénybe veszi. A különös tárlat egy tipikus páros program, ami elsősorban a gyermeknek és a rajongóknak nyújt életre szóló élményt.
Tabajdi Daniella, Szabó Éva
CSI: The Experience – Millenáris Fogadó, megtekinthető: január 31-ig
KÖNYV – Vámpír-mese
Szeretjük Moore-t. Mert nagyszabású jelenségeket vizsgál meg, humorral tekeri ki őket, emberi iróniával kezeli, és van annyira tehetséges, hogy általában nem nyúl mellé. Jelen esetben azt a Twilightalapon újjábontakozott tézist, miszerint a hímnemű vámpír korunk férfijának ellenpólusa: klasszikus műveltségű, nemes viselkedésű, ízig-vérig kifinomult és nyilván gyönyörű. „Egy vámpírnak négyszáz év a tuti kor: életunt, kifinomult léleknek kéne lennie, aki emberi aggodalmait rég legyűrte vagy rémséges perverzióvá fejlesztette.” Itt erről persze szó sincs, tekintve, hogy Tommy nemcsak, hogy egészen friss vámpír, de leginkább egy 19 éves kamasz. A fentiek miatt viszont a könyv kedvenc karakterévé az önmagát Abby Normallá, esetenként Abigail von Normallá keresztelő 16 éves Allison válik, akinek naplóját Moore a legviccesebben írta meg, aki enyhén szólva is a mai tizenévesek nyelvén beszél, és aki egy másik dimenzióban nyilvánvalóan Edward Cullen-rajongó.
Herbák Dóra
Christopher Moore: Totál szívás – Agave könyvek, 2009
SZÍNHÁZ – SziporkázOrr
A megalkuvást nem tűrő, nagyorrú, bogaras poéta tragikomikus története olyan mai, mint a külsőségek túlhangsúlyozása miatt érzett frusztráció, a véleményszabadság korlátozása vagy éppen a becsület behódolása az érdekeknek. Szellem és szépség vetélkedése egy olyan világban, ahol a lovagiasság még erény, de a becsület már eladó, mindez egy szerelmi háromszög tükrében. Rostand művében élet és halál, büszkeség és skizofrénia ötvöződnek, külső és belső értékek csapnak össze, őszinteség és hazugság birkóznak egymással. A pörgős, humoros, végig élő darab nem nélkülözi a váratlan megoldásokat, a szellemes térkitöltést és az egyszerű díszletek kreatív felhasználását. A szereplők, többek között Cserna Antal, Tóth Éva és Gémes Antos együtt játszanak a közönséggel: folyamatos a válaszigény, a nézőtér bevonása a színdarab világába. Mindez úgy, hogy egy pillanatra sem törik meg a harmónia, a játék varázsa.
Szabó Krisztina
Cyrano de Bergerac – Magyar Színház
ZENE – Gyermekhangok
Az óvodás és kisiskolás gyermekeknek szóló albumairól jól ismert Fortuna Records kiadó az ünnepekre három újdonsággal is jelentkezett. Az óvónők és tanítónők szerkesztésében és közreműködésével készült lemezek dalait és meséit ezúttal is gyermekek adják elő. A Best of Bújj-bújj zöld ág CD a már platinalemez Bújj-bújj zöld ág és a Bújj-bújj zöld ág 2. dalainak válogatásalbuma, nyolc vadonatúj felvétellel – így például az Itt is egy kis kút vagy a Hatan vannak – fűszerezve. Szintén a legkisebbeknek ajánlható a Gyerkőc album, melyen az olyan jól ismert énekek, mint az Én elmentem a vásárba, az Elvesztettem zsebkendőmet vagy a Megismerni a kanászt mellett három mesét is meghallgathatunk. A Gyerekkarácsony extra pedig a legszebb és legismertebb karácsonyi dalok gyűjteménye, melynek tradicionális dallamai karácsonyi hangulatot varázsolnak körénk. A lemezek gyermekhangjait akusztikus hangszerek (furulya, gitár, citera, zongora, hegedű), s vidám hangulatú zenei kíséret gazdagítja.
Barta Boglárka
Best of Bújj-bújj zöld ág, Gyerkőc album, Gyerekkarácsony extra – Fortuna Records