A folytatás elkészülte egy másodpercig sem volt kérdéses, ennek minősége azonban valószínűleg a legkevésbé sem foglalkoztatta a dollármillióktól megvadult alkotókat, máskülönben nyilvánvalóan nem a Szállító 3 rendezőjét ültetik a direktori székbe. Míg az első rész hatalmas sikerét egyebek mellett annak köszönhette, hogy manapság a régimódi és szikár akciófilmek elképesztő hiánycikknek számítanak, a folytatás azonban pontosan olyan, mint azok az alkotások, amelyek a műfajt hazavágták: komolyan vehetetlen, gyermekded és súlytalan. Ezúttal Liam Neeson családja lesz az elrablás áldozata, aztán jön sok vér, verekedés, ami nem is lenne baj, ha magyarázatot találnánk arra, miért néz ki sokkal olcsóbbnak az első részhez képest dupla költségvetésből készült alkotás.

Német Dániel

Elrabolva 2. – színes, feliratos, francia akcióthriller, 91 perc, 2012

ZENE – Retro

Ákos a két éve készített klasszikus pop-rock stílusú Katona imája CD után nagyot váltott – visszafelé. Időutazása során saját korábbi szintetikus pop világát eleveníti fel modernizált változatban, míg a borító égő autója a Pink Floyd Wish You Were Here albumának (1975) lángoló emberalakját idézi. A lemez egyszemélyes alkotás, hiszen a hangtervezéstől a dalszerzésen át a feljátszásig, feléneklésig, hangszerelésig minden az ő munkája. Egyetlen külső segítsége Bőzsöny Ferenc rövid szövegmondása. A CD-hez gazdag DVD melléklet jár. Hallható rajta az egész album dolby digitális formában, látható a két új klip, az albumkészítés munkafilmje és a 20. Sziget fesztivál nulladik napján adott koncert. Tartalmas kiadvány.

Szakács Gábor

Ákos: 2084 – Magneoton, 2012

KÖNYV – Görbe tükör

Miközben javában folyik a Nemzeti Alaptanterv átalakítása, valós vagy éppen teljesen felesleges társadalmi vitákat indukálva, egyre kevesebb figyelem irányul a mindenkori oktatáspolitikai kísérletek elszenvedőire: a gyerekekre. A túlterhelt pedagógusok pedig ugyanolyan nehezen találják helyüket az irányelveit vesztő, megváltozott világban, mint diákjaik, akik nem rosszabbak, mit elődeik – csak egyszerűen mások. Békés Márta, aki maga is gyakorló tanító, sőt, iskolai könyvtáros, jó érzékkel tapint rá (szülőknek különösen ajánlott!) verseskötetében ennek az új generációnak a problémáira, amelyben szó esik átröhögött évnyitókról, zombis játékokról, topokról, Mekis szülinapról, de még a plüssállatok nélkül, ingerszegény környezetben felnőtt szegény Kányádi Sándor bácsiról is. Mindez sallang és álszentség nélkül, hiteles gyereknyelvbe és szituációkba bújtatva, leginkább az úgynevezett svéd gyermekversek stílusára hajazva jelenik meg, hogy görbe tükröt tartson a mindentudó felnőttek elé arról, mi is történik valójában attól kezdve, amikor valakit „először betuszkolnak az osztályterembe”.

Farkas Anita

Békés Márta: Iskolabolygó – Ulpius-ház Kiadó, 2011

ZENE – Hétköznapi srácok

A Lostprophets mindig hatalmas gondot fordított a külsőségekre, az öltözködésre és a hajviseletre. A dizájneri koncepció valószínűleg a Jared Letosan piperkőc stílusánál visszafogottabb, de a régimódi rocker viseletnél divatosabb megjelenés lehetett. Mindez tökéletesen szinkronban van a zenéjükkel is, a dalokat egyre kimunkáltabb hangszerelés és letisztultság jellemzi, ugyanakkor az új lemezükön is átáramlik az együttes legfőbb vonzereje: a tagok még mindig egyszerű walesi srácok hétköznapi problémákkal, a számokból árad, mennyire hálásak azért, hogy turnézhatnak szerte a világban, interjúkat adhatnak az MTV-nek és nem fizikai munkával kell megkeresniük a kenyérre valót. A fenti kettőség a Weaponst tökéletesen jellemzi: néhány dal kifejezetten unalmasan és kimódolt – mint a lemezindító Bring Em Down vagy az A Little Reminder That I’ll Never Forget –, míg mások elképesztő energiával törnek elő a lejátszóból (We Bring An Arsenal, Jesus Walks, Song For Where I’m From). A profizmus az együttes hihetetlenül erőteljes koncertjein jön igazán elő, mindezt itthon pedig egy év leforgása alatt kétszer is megtapasztalhattuk.

Német Dániel

Lostprophets: Weapons – SONNY, 2012

ZENE – Talpalávaló

A korai jazzstílusok továbbélése, sőt virágzása figyelhető meg napjainkban – nálunk is. A New Orleans-i stílus és a dixieland mellett a szvingzenét játszó zenekarok színesítik a palettát. A Group ’N’ Swing együttesnek már a két évvel ezelőtti debütáló albuma – a Swing, amíg élek! – is megmutatta, hogy van igény erre a minőségi jazzes tánczenére. Második CD-jük még a korábbinál is jobban sikerült, igazi mestermű. A két énekessel együtt tíztagú grupp dalainak túlnyomó többsége hazai produkció: a kitűnő jazz-zongorista, Romhányi Áron szerzeményei és hangszerelései, néhány pedig Almási Attila és Lőrincz Ádám munkája. A tizenkét eredeti szerzemény magyarul hangzik el, cáfolatát adva annak a téves felfogásnak, hogy a magyar nyelv kevésbé lenne alkalmas jazz-, rock- vagy popzene előadására. A Megasztár és Talentométer versenyeken is indult Gájer Bálint énekes előadásmódja laza és elegáns, életerő és jó hangulat hatja át. Az attraktív Mihályi Réka mellesleg remekül énekel is, pontos intonáció és tiszta szövegmondás jellemzi. A hangszeresek is képzett jazzzenészek, bár kevés és rövid szólóra van lehetőségük. Kitűnő ötlet viszont, hogy az albumot kísérő füzetben az összes közreműködő fotói mellett a dalok szövege is megtalálható.

Márton Attila

Group’n’ Swing: Botrány! – Episwing kiadó, 2012

ÉTTEREM – Halászlé Aradon

Ha ma Aradon valaki egy jó halászlevet szeretne enni, első gondolata biztosan Szegeddel kapcsolatos. Betudható ez a város vonzerejének, meg tán annak is, hogy a legelterjedtebb és legnépszerűbb halászléstílus Szegedről kapta a nevét, még ha a legnevesebb gasztroszakértők inkább a bajai stílusra esküsznek. Emellett tömegjelenség, hogy az aradiak Szegeden vásárolnak be, s ha már ott vannak, betérnek egyik-másik vendéglőbe, amelyekben jellemzően többet és jobbat lehet enni ugyanazért a pénzért, mint Aradon. Vélhetően erre a spontán létrejött keresletre épített az Aradon minap megnyitott Szegedi halászcsárda tulajdonosa is, akiben a kínálat és a fogások alapján a Sótartót, a Fehértóit valamint a Belgrád rakparti Szegedi halászcsárdát üzemeltető Frank Sándort gyanítjuk. Ettünk haltepertőt, halászlevet, harcsapaprikást túróscsuszával, valamint lekváros palacsintát. A haltepertő jó alapanyagból volt, de kissé túlsózták és túlsütötték, a halászlében is több volt a só az optimumnál, de remek volt benne a hal, a gigantikus adag harcsapaprikás jó volt, bár lehetett volna melegebb, a palacsinta frissen sült, de ipari lekvárral töltötték meg. Az árak barátságosak, minderre két sörrel együtt kevesebb, mint 5000 Ft-nak megfelelő lejt számláztak. A hangulat autentikus, bár a tévéről le tudnánk mondani, és sajnos dohányozni is lehet az egységben. A kiszolgálók úgy-ahogy, de bírják a magyar nyelvet, a számla és az egyik étlap magyar nyelvű. Összességében örömteli, hogy végre van Aradon is valódi magyar halászcsárda, s nem kell száz kilométert utazni, hogy friss édes vízi halból készült magyar ételeket ehessen az ember magyar környezetben.

Dorozsmai Endre

Szegedi halászcsárda, Arad, hajdani Szabadság tér