Rembrandt 350 éve halt meg

A keresztnevén elhíresült festő 1606. július 15-én született Leidenben, egy jómódú molnár és egy pék lányának kilencedik gyermekeként. Szülei tudósnak szánták, tizennégy évesen beíratták a leideni egyetemre, de őt a festészet érdekelte, és Jacob van Swanenburgnál, majd Amszterdamban Pieter Lastmannál tanult. 1625-ben szülővárosában nyitott műhelyt, 1627-től már tanítványokat is fogadott, és a rézmetszésnek is mestere lett. Constantijn Huygensnek, Frigyes Henrik orániai herceg titkárának közbenjárására számos megrendelést kapott az udvartól, és csakhamar hírnevet szerzett. Jóllehet a festők számára akkoriban szinte kötelező volt az itáliai tanulmányút, Rembrandt soha nem hagyta el hazáját.

1631-ben Amszterdamba költözött, ahol sokat foglalkoztatott portréfestőként hírnévre, gazdagságra és tanítványok sokaságára tett szert. Három évvel később elvette mecénása, a műkereskedő Hendrick Uylenburgh unokahúgát, Saskiát aki állandó modellje is lett. A festő 1639-ben egy divatos helyen, a későbbi zsidónegyed szélén vett előkelő házat, műgyűjteményét is gyarapította. A házasság évei a gazdagság és a művészi fénykor időszakát jelentették számára, de az asszony 1642-ben, nem sokkal negyedik (és egyetlen életben maradt) gyermekük, Titus világra jötte után elhunyt.

Felesége halála után pályája megtorpant, kevesebb megrendelést kapott. Viszonyt kezdett fia dadájával, aki idővel beperelte, azt állítván, hogy a festő házasságot ígért neki, és a bíróság nősülésre ugyan nem, de nagy összegű kártérítésre kötelezte. Később sikerült bebizonyítania, hogy az asszony ellopta Saskia ékszereit, és dologházba csukatta. Az 1640-es években a nála jóval fiatalabb Hendrickje Stoffels lett a szeretője, de nem vette feleségül, mert akkor elesett volna a Saskia által Titus számára létrehozott alap jövedelmétől. Anyagi nehézségei állandósultak, fényűző életének költségeit még hatalmas bevételei sem fedezték. A csőd elkerülése érdekében 1656-ban el kellett adnia képeit, műgyűjteményét és házát, Amszterdam olcsóbb negyedébe költözött, s mind magányosabban élt. Az 1660-as évek elején meghalt Hendrickje, majd 1668-ban fia is, utolsó éveiben Hendrickjétől született lánya, Cornelia gondozta. A festőóriás 1669. október 4-én, hatvanhárom évesen, elszegényedve halt meg.

Mintegy 600 festményt, kétezer rajzot és 300 rézkarcot készített, és még ma is kerülnek elő eddig ismeretlen alkotásai. Pályáját történeti képekkel kezdte, legkorábbi datált műve a Szent István megkövezése. Mintegy száz önarcképe közül az elsőt húszévesen, az utolsót halálának évében készítette, emellett sok festményén valamelyik szereplőben is önmagát örökítette meg. Önábrázolásában jól nyomon követhető élete, az törekvő ifjútól a gazdag, tekintélyes, önelégült, néha cinikus férfin át a megfáradt, elszegényedett, sokat megélt, megtört öregemberig.

Sok mitológiai és vallási képet festett, ószövetségi és újszövetségi témákat is feldolgozott. Képein a karakterek igen széles skálája bukkan fel a koldustól a hősig, bibliai témájú képeinek modellje sokszor zsidó szomszédai voltak. A klasszikus témákat demitizálta: az Európa elrablásán egzotikus ruhájú nők állnak egy jellegzetesen holland kikötő előtt, a Ganümédeszen a szép ifjú helyett rémült kisfiút ábrázolt. Egyik remekműve a Danaé, a szerelmét váró nő aktja áradó fényben fürdik, ám a Jupitert jelző aranyeső nincs a képen. Rubensszel versengve festette a Kereszt felállítása és a Levétel a keresztről jeleneteit, ahol Rubens a pátoszt és szépséget, míg Rembrandt a drámaiságot hangsúlyozta. Újtestamentumi történetet örökített meg a Jézus betegeket gyógyít című rézkarcán és a Krisztus Emmauszban festményén is, e témában leghíresebb műve valószínűleg a Péter tagadása. Ótestamentumi képein ritkábban ábrázolt jeleneteket dolgozott fel: a Belsazár lakomáján keleti ruhás alakokat festett drámai, rémült pózokban, az Izsák feláldozásán az angyal lefogja Ábrahám kezét, amelyből kiesik a kés.

Első nagyszabású művével, a Dr. Tulp anatómiája (1632) című festményével máig hatóan megújította a csoportképek ábrázolását. Titus című portréja a fény és árnyék kezelésének iskolapéldája, művészeti iskolákban ma kötelező tananyag. Fő műve az amszterdami polgárőrség megrendelésére készült, 1642-ben befejezett Éjjeli őrjárat (eredeti címén Frans Banning Cocq kapitány milíciája), mert sűrítve tartalmazza sajátos, az akkori holland ízlésvilágtól elütő művészetét. A finom elegancia helyett a fény és árnyék harcát hangsúlyozta, a színek ellenében a térformát emelte ki. A 4,5×5 méteres vásznon sugárzó napfényben ábrázolta a muskétásokat, de a 18. század végére a kép annyira elsötétedett, hogy Sir Joshua Reynoldstól az Éjjeli őrjárat címet kapta. A többszöri áthelyezése miatt mára megcsonkított kép az amszterdami Rijksmuseumban látható.

Rembrandt műgyűjtő is volt, házában német és itáliai rézkarcok, kitömött állatok, ásványok, kagylók, márvány mellszobrok és pénzérmék is voltak, amelyeket háttértémaként használt. Anyagi gondjai miatt elvesztett, de mára eredeti állapotában helyreállított háza 1911 óta múzeumként működik.

Halálának 350. évfordulójáról világszerte megemlékeznek. Január végén a hágai Mauritshuis Múzeumban tárlattal nyílt meg a Rembrandt-év. A világ legnagyobb Rembrandt-gyűjteményével rendelkező amszterdami Rijksmuseumban restaurálják az Éjjeli őrjáratot, s először – és feltehetően utoljára – mutatják be egyetlen tárlaton a múzeum szinte teljes Rembrandt-gyűjteményét. A Szépművészeti Múzeumban Rembrandt és tanítványai címmel, a Magyar Nemzeti Galériában Az önarckép fantomja – Rembrandt 350 címmel nyílt kamarakiállítás.