Reneszánsz vigasság: álarcok Itáliából
Ha farsang, akkor báli forgatag, terülj, terülj asztalkám, vidámság és önfeledt szórakozás. Mivel idén ez most mind kimarad az életünkből, utazzunk vissza a múltba, egészen Mátyás király udvaráig. Időzzünk itt el keveset, és legalább képzeletben vegyünk részt egy hamisítatlan középkori mulatságon!
A farsang, mely 2021-ben még néhány napig, február 17-ig tart, az ősi tavaszvárás időszaka. Bár maga az ünnep egészen az ókorig, így például a római szaturnáliág visszavezethető, ám a néphagyományra épülő, hazai farsangi szokások eredetéről legkorábban csak az Anjouk, még inkább pedig Mátyás király idejéből vannak feljegyzéseink. Merthogy ezek egy része, mint például a beöltözés és az álarc viselése, egyértelműen olasz eredetű, s mint ilyen, Beatrix királynénak köszönhető, akinek rokonsága egyenesen Itáliából küldött jelmezeket és maszkokat a magyar királyi udvarba.
Arról, hogyan is zajlottak ezek a korabeli farsangi mulatságok, sajnos csak töredékes feljegyzéseink maradtak. Egyik legjobb kiindulópontunk talán a bajor író-utazó Hans Seybold riportszerű feljegyzése, aki 1476 decemberében érkezett Budára, hogy részt vegyen Mátyás és Beatrix lakodalmán. A lagzi feltehetően olyan jól sikerült, hogy Seybold további hónapokat töltött Magyarországon. Az erről az időszakról szóló részletes beszámolója jól érzékelteti, miként is zajlott egy-egy fontosabb ünnep a XV. század Magyarországán.
Jóllehet Seybold leírása irodalmi szempontból hagy némi kivetnivalót maga után, de amint azt Borsa Béla írja Reneszánszkori ünnepségek Budán című tanulmányában, „történelmi értéke rendkívüli. Sorai mögött elénk ködlik Mátyás hatalma, megérezzük udvari életének sajátos illatát. Fölvonulnak előttünk a kor nagy neveinek viselői; lojalitás vagy álnokság lakozik bennük. A király magabiztosan, szinte kedélyesen vegyül el köztük. Látjuk az uralkodót népe között, de visszavonulva, családi körben is.”
Seybold feljegyzéseiből kitűnik, legyen szó bármilyen ünnepségről, annak középpontjában az előre meghatározott forgatókönyv szerint levezényelt étkezések álltak. A lakomákra Mátyás nem sajnálta a pénzt. Jól mutatja ezt például az a 24 fogásból álló menüsor, amelyet Beatrix koronázási ebédjére állítottak össze, vagy éppen az a 11 fogásos lakodalmi ebéd, melyről Seybold részletes leírást is készített:
„A vár egyik termében egy 22 lépés hosszú, keresztben felállított asztalhoz ültek, amely három gyönyörű piros bársony takaróval volt lefedve. (…) Az első fogás édesség volt. A második fogáson és fogásban élő madarak énekeltek. A harmadik fogás fekete vadpecsenye, a negyedik vagdalt hús fehér és barna szeletekben, az ötödik egy aranyozott puszpángbokor utánzata, amelyen csillogó angyalok és mókusok pihentek. A hatodik tálban gyöngytyúkok és kappanok sárga almákon álltak. A hetedik egy kertet ábrázolt. Kerítésén madarak ültek, a kert közepén arany mirtuszfa emelkedett. Ezen akkora barna és zöld körték és sütemények függtek, mint egy kókuszdió. Az egész pörköltcukorból készült. A nyolcadik fogás rizs, a kilencedik ismét vadpecsenye, a tizedik csirkebecsinált valamilyen sárga mártással, végül a tizenegyedik kitolófánk volt.”
Mátyás életrajzírójától, Galeotto Marziótól tudjuk, hogy noha a király mindent kézzel evett, soha nem szennyezte be ruháját. Pedig a lakomák az eszem-iszom mellett fontos társasági események is voltak, azokon legtöbbször mélyreható tudományos, filozófiai vagy éppen teológiai témájú beszélgetés folyt a vendégek között.
Mindeközben zenészek szórakoztatták a résztvevőket, hiszen a zenei élet is meglepően fejlett volt a királyi udvarban, ismerték többek között a francia sanzonok világát, de többször csendült fel magyar népdal is. Az étkezéseket követően húros és fúvós hangszerekkel kísért táncmulatságot tartottak, melyen általában a királyi pár is részt vett, maga Mátyás is kitűnő táncos hírében állt.
Mindezekből látszik, hogy a magyar királyi udvar műveltség tekintetében már Beatrix előtt is az európai élvonalba tartozott, ami a királyné érkezésével csak még tovább fejlődött. Beatrix ugyanis, aki maga is kitűnően értett a zenéhez, a feljegyzések szerint remekül hárfázott, nemcsak profi zenészeket hozott magával Itáliából, de más jelentős olasz művészeket is. Neki köszönhető az is, hogy előbb Mátyás udvarában, majd szép lassan az országban is elterjedtek el az itáliai-francia mintára szervezett tavaszköszöntő álarcos bálok, és velük együtt a húsételekkel teli farsangi asztalok.