A Muzsikás együttes immár harminc éve kiemelkedő alakja a magyar népzenei életnek, s a világ legtávolabbi szegleteibe is elvitte már őseink muzsikáját. A zenekar célja elsősorban a hangszeres népzene bemutatása, elfogadtatása, Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenéhez való kapcsolatának megismertetése itthon és külföldön. Bartók műveinek az idei év különös aktualitást ad, hiszen március 25-én ünnepeltük a zeneszerző 125. születésnapját. Ebből az alkalomból a Muzsikás együttes Nagyszentmiklóson, a zeneszerző szülőházában adott koncertet. Bartók munkásságának máig tartó hatása mellett az ősi magyar népzene gyógyító erejéről, a magyar géniuszokról, és a kulturális ébredés szükségességéről Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes zenészével, alapító tagjával beszélgettünk.

– Kodály és Bartók munkássága nagy szerepet játszik a zenekar életében.

– Bartók hitt a magyar népzenében, tudta azt, ami számunkra is nyilvánvalóvá vált az elmúlt években, hogy ez a zene erősebb és általánosabb annál, hogy pusztán egy-egy falusi közösség igényeit elégítse ki. Bartók és Kodály is látta, hogy milyen értékeket őriz a népzenei kincs. A népzenét megtartó hagyományos falusi életmód eltűnése és összeomlása már akkor látható volt, ezért a két zenekutató, mint a régészek, leletmentésre, értékmentésre vállalkoztak. Szerencsére a népzene erősebbnek bizonyult, mint ahogy Bartókék gondolták. A mai napig léteznek ugyanis falusi zenekarok, akik muzsikálják, és tovább is örökítik közösségük zenéjét. A Muzsikás célja más volt, mint a két zenekutatóé, mi ugyanis használatba akartuk venni ezt a zenét. Elsősorban nem azért jártunk gyűjteni, hogy új dallamokat találjunk, hanem azért, hogy eltanuljuk azt a zenei technikát, ahogyan a falusiak muzsikálnak, és megértsük azt, hogy mi a szerepe egy közösség életében ennek a fajta zenének, hogyan tud érzelmeket közvetíteni. Zenészként és nem tudósként mentünk el a falvakba. Az a fajta zenei tudás, amit a falusi muzsikások őriznek, felbecsülhetetlen. Neves klasszikus zenészek kértek tőlünk Amerikában címeket azért, hogy felkereshessék ezeket a falusi muzsikusokat, mert ők olyasmit tudnak, ami különleges: a közvetlen, személyre szóló zenélést.

– Világszerte ünneplik Bartók Bélát. Itthon méltón emlékezünk?

– Az emlékév éppen csak elkezdődött, annak megítélése, hogy Bartók megünneplése méltó-e, nem az én feladatom. Nem vagyok elfogulatlan, látom, hogy Bartókot milyen nagyra becsülik a világban. Az, hogy a Bartók Emlékbizottság csak tavaly decemberben alakult meg, sok mindent elárul, ám hogy mégis lesznek emlékezetes pillanatok, az tiszteletre méltó erőfeszítése néhány embernek. Egy-egy ilyen emlékév alkalmával a világ figyelmét kellene magunkra irányítani, példaként ott vannak az osztrákok a Mozart-évaddal. Kevés hozzánk hasonló szerencsés nemzet van, amely két ilyen lángésszel büszkélkedhet, mint Bartók és Kodály. Nem tudom, ma hányan tudják, hogy Bartók az egyik legmegbecsültebb alakja a huszadik századi komolyzenének, vagy hányan tudnak arról, hogy a klasszikus zenei világban megjelenő távol-keleti muzsikusok sikereiket annak köszönhetik, hogy Kodály-módszerrel tanították őket. Miközben Magyarországon megszűntek a Kodály-iskolák.

– Itt a Bartók-emlékév, közben a liberális oktatási reform egyik vívmányaként drasztikusan csökken az iskolákban az énekórák száma. Vajon csupán papíron fontos a hagyomány, az értékek megőrzése és továbbadása?

– Nehéz erre magyarázatot találni. Én magam geofizikusként tapasztalatból tudom, hogy a természettudományos ismeretek befogadását nem gátolja a zene, sőt éppen elősegíti azt. A zenetanulás nemcsak az általános műveltségi szintet emeli, hanem megteremti a testi-lelki harmóniát, a koncentrálóképességet és a teljesítményt is fokozza. A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern, mindezeket a szerepeket képes betölteni. Nem véletlen, hogy egy amerikai pszichiáter, aki egy ideig itt élt Magyarországon, és eljárt a magyar táncházainkba, ma San Fransiscóban betegeinél terápiás céllal alkalmazza a magyar népzenét. Vagyis a heti egy énekóra véleményem szerint döbbenetesen kevés, és teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy zenei nevelést, élményt adjon, értékeket közvetítsen, és zenei igényeket támasszon a gyerekekben.

– A zenei nevelés hiánya miatt döntöttek úgy, hogy rendhagyó zeneórákat tartanak az általános iskolás gyerekeknek?

– Igen, és hozzá kell tennem, hogy amíg a Muzsikás a világ nagy színpadain zenél, ez is lehetőséget ad nekünk, hogy szívesen fogadjanak bennünket az iskolákban, és higgyenek abban, hogy a rendkívüli ének-zene órákkal nagyon is komoly céljaink vannak. Eddig minden iskola nyitott volt a megkeresésünkre, átszervezték az aznapi tanrendet, hogy egy öszszevont énekórát tartsunk a gyerekeknek. A célunk az, hogy a népzenén keresztül olyan zenei élményt adjunk a diákoknak, amely a felébresztheti bennük az igényt a kulturális értékek iránt, de az is fontos, hogy megtapasztalják az élő zene varázsát. Hihetetlen energiákat kell magunkból felszabadítani egy-egy ilyen muzsikálás alkalmával, jóval többet, mint egy Carnegie Hall-i fellépés alatt. Nehezebb is a dolgunk, de megéri, mert amit a gyermekektől kapunk, pótol minden fáradságért.

– Hogyan reagálnak a gyerekek?

– A lehető legváltozatosabb módon, de eddig mindig sikerünk volt. Ez persze nem jön könnyen. Talán a legnehezebb dolog kiskamaszoknak játszani egy falusi iskolában. Egyszerűen azért, mert az ő világukban mi nem vagyunk ismertek, olyanok, akiket nap mint nap látnak a kereskedelmi tévében. Ez a korosztály rendkívül bizonytalan az értékrendjük kialakításában, a hagyományok már nem segítik őket, nehezen választják el az igaz értékeket a hamistól. Az, hogy őket mennyire tudjuk megragadni, fokmérője a mi sikereinknek is. Az ilyen alkalmak alatt próbáljuk bevonni őket a közös zenélésébe, hogy megérezzék a muzsika közösségteremtő erejét. Csodálatos látni, ahogyan a gyerekekről és a tanárokról egyaránt lehull minden póz, és gátlások nélkül, felszabadultan énekelnek velünk. Mindenütt igény van erre, akár falusi iskolában, akár városi elitiskolában zenélünk.

– A Nemzeti Kulturális Alapprogram e sikerek ellenére sem fogadta el a Borsod megyei énekórák támogatására beadott pályázatukat.

– Mi úgy gondoltuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram szívesen támogatná ezt a vállalkozást. A Borsodi Zenei Társaság szervezett volna egy koncertturnét a megye kimondottan hátrányos helyzetű falvaiba, ám formai okokra hivatkozva mégis elutasították a pályázatunkat. A hivatal a befogadó nyilatkozatot hiányolta, azt, hogy az iskolák hajlandók egy ingyenes Muzsikás koncertnek helyet adni. Ezt általában, mivel rövid a határidő, utólag szokták benyújtani. A nyilatkozat hiányából azonban azt a következtetést vonták le az illetékesek, hogy az iskolák nem látnak bennünket szívesen. Ezután beláttuk, ma Magyarországon csak saját erőből, vagy az általunk keresett szponzorok segítségével valósíthatjuk meg ezt a vállalkozást, állami támogatást erre a célra nem remélhetünk.

– Néhány hete ért véget a Muzsikás és a világhírű Takács-vonósnégyes közös európai koncertkörútja. Hogyan fogadták külföldön a magyar népzenét?

– Óriási sikerrel. Léptünk már fel alternatív és kortárs zenészek között, rock- és világzenei fesztiválon, tíz éve pedig már komolyzenei színpadokon is találkozunk a külföldi közönséggel. Ám akármilyen zenei közegben is muzsikáltunk, a népzene, a Muzsikás zenéje mindenütt egyenrangú volt. A legutóbbi tapasztalatainkat a Takács-kvartettel közösen adott koncertek jelentik, a kvartettről tudni kell, hogy a világ egyik legnevesebb vonósnégyese. Velük együtt tizenkét koncertet adtunk öt országban, kizárólag komolyzenéhez szokott közönség előtt. A kncert végén a közönség reakciója leírhatatlan volt, az emberek fölállva tapsoltak, ráadást követeltek. A népzene és Bartók zenéje egy ilyen közös hangversenyen hihetetlen mértékben tudja egymást erősíteni. A Takács-vonósnégyes nagyszerű zenészei fantasztikus partnerek voltak ebben, minden egyes koncert óriási élményt jelentett nekünk is, a reakciókból és a szaksajtó kritikáiból ítélve a közönségnek is. Nekünk azonban a világ nagy koncerttermei mellett ugyanolyan fontos, hogy a határon túli magyarokhoz is elvigyük a magyar népzenét. Tavaly Erdélyben koncerteztünk, jövőre Felvidékre szervezzük a fellépéseket, Délvidékre pedig rendszeresen járunk. Az ország határait ugyan átrajzolta a politikai akarat, de a nyelvünk, kultúránk egységes. A határokon túl élő társainknak, ha lehet, még inkább szükségük van önbizalomra, mint nekünk, anyaországiaknak. Egy korábbi alkalommal, mikor erdélyi falvakban koncerteztünk, rendszeresen meghívtunk a színpadra helyi muzsikusokat is. Amikor elmondtuk a közönségnek, hogy ezzel a „régi zenével” – amit a falu muzsikusai játszanak – léptünk fel a nagy színpadokon Londontól New Yorkig, látszott az arcukon, milyen büszkeség töltötte el őket. Egy-egy ilyen ráébredésre lenne szüksége a nemzetnek is. Tudatosítani kellene mindenkiben, hogy a mi zenénk, a mi kultúránk öröksége nem csupán a számunkra fontos, hanem fontos a világ számára is, enélkül mindenik szegényebb lenne.

-ana-